James Webb űrtávcső
A projektnek számos kockázatos fázisa van, de a James Webb eddig szépen halad a kitűzött cél felé.

A NASA második igazgatójáról elnevezett űrtávcsővet többszöri halasztás után december 25-én bocsátották fel az Európai Űrügynökségnek (ESA) a Francia Guyana-i Kourouban lévő indítóállomásáról egy Ariane-5 rakéta fedélzetén.


A több mint 10 milliárd dolláros teleszkópot az Egyesült Államokban építették a NASA irányításával, és az európai és kanadai űrügynökségek műszereit is tartalmazza. Az 1990-ben indított Hubble űrteleszkóp utódjaként beharangozott eszköz a világegyetem legkorábbi korszakát fogja feltárni.

A Hubble és a James Webb űrteleszkóp közötti legalapvetőbb különbség az, hogy míg a korábbi űrtávcső a mi szemünkkel is látható fényre koncentrált, a most felbocsátott űrteleszkóp az infravörös tartományban kutatja majd a kozmoszt

– ezt már Kiss László csillagász, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) főigazgatója magyarázta M1 aktuális csatorna műsorában szerdán, amiről az MTI számolt be.

Mint mondta, az óriás, 6,5 méter átmérőjű tükörrel rendelkező űrtávcső segítségével a tudósok meg tudják majd vizsgálni mindazt, ami a hősugarak birodalmában tanulmányozható, egyebek mellett a közeli tartományban a csillagok exobolygóinak a légkörét. Azt is, ha az atmoszférában van valami, ami életre utal.

Emellett az univerzum peremén a legtávolabbi galaxisok kialakulását is látni fogják a kutatók. Mint mondta, olyan sugárzó anyagokat keresnek, amelyek éppen összeállnak csillagokká.

Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy a csillagászok az űrtávcső felvételein halvány foltokat láthatnak majd és azok színképe fogja elárulni, hogy mi történik a képeken. A legtávolabbi galaxisok pontszerűek lesznek az űrtácsővel.

Közlése szerint jelenleg 533 ezer kilométerre jár tőlünk a távcső, a Hold távolságánál messzebb, és még csaknem egymillió kilométer, mire megérkezik – 29-30 nappal a felbocsátását követően – a Földtől mintegy másfél millió kilométerre, ahonnan megfigyeli majd a Naprendszer objektumait.

A projektnek számos kockázatos fázisa van.

A James Webb-űrtávcsőnek a 6,5 méter átmérőjű főtükre és az árnyékoló ernyője sem fért el az Ariane-5 hordozórakéta rakterében. Ezért a összehajtogatva kellett becsomagolni a távcsövet.

Az eszköz origamiként nyílik majd ki egy hónap alatt egy 344 lépésből álló folyamat során.

A csillagász beszélt arról is a műsorban, hogy a NASA legnagyobb hatékonyságú és legösszetettebb űrteleszkópjának előkészítésén magyar származású kutatók is dolgoztak, példaként említette Gáspár András és Detre Örs csillagászt.

Emellett Ábrahám Péter, a CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetből munkatársaival az EX Lupi csillag körüli porból és gázokból álló akkréciós korongot fogja vizsgálni a James Webb-bel, Szalai Tamás, a Szegedi Tudományegyetem tudományos munkatársa pedig kutatócsoportjával a szupernóva-robbanásokat tanulmányozhatja a teleszkóppal.

A figyelmetekbe ajánljuk