A köd gyümölcse

Az északolasz Piemont tartományon belül, Langhe borvidéken található Barbaresco és Barolo, két, viszonylag kicsi, de annál értékesebb terület. Barolo 1984 hektár, Barbaresco pedig mindössze 684 hektár (nagyjából a Pannonhalmi borvidék mérete). A hegyek és völgyek szédítő ütemben váltakoznak, a kanyargós utakon igencsak résen kell lenni, főleg ha sűrű, áthatolhatatlan köd ereszkedik a tájra. Erről a mindent paplanként befedő ködről kapta a nevét a két B betűs vidék fő szőlőfajtája, a nebbiolo (nebbia = köd), ugyanis többnyire akkor kell szüretelni, amikor megérkezik a köd. (Más magyarázat szerint az érett bogyókat borító szürkés réteg hasonlít a ködre.)

A tejfehér pára marad is egy ideig, a mi érkezésünkkor is súlyosan lecsökkent a látótávolság, rohamosan közeledett a szigorúan meghagyott időpont, és még nem értük el a szálláshelyünket. Dönteni kellett: vagy elkésünk, vagy visszük a gyerekeket is, nincs már idő letenni őket a szállodában. Végül percre pontosan nyomtuk meg azt a bizonyos kapucsengőt, szabadkozva a két unatkozó tizenéves útitárs miatt. Francesca, egy lendületes ifjú hölgy fogadott minket, széles mosollyal megnyugtatott, hogy tényleg semmi gond, majd elszaladt ásványvízért, csak barna fürtjei röpködtek a nyomában. A helyiség egy tágas villa visszafogott, de roppant kifinomult ízlést tükröző berendezéssel. Megtudtuk, hogy többnyire a család használja a rezidenciát, amelyet csak néhány éve vásároltak meg és újítottak fel. Maga a pincészet az utca túloldalán található, de a föld alatt összeköti a két épületet a pince, persze tele hordókkal.

Csak egy kis jótékonyság kell

Csend és nyugalom volt mindenütt, csak mi voltunk a villában, Francesca pedig elárulta, hogy ő az egyetlen munkatárs a borászatnál, aki vendégeket fogad. „Mozgalmas" napokon akár öt embert is kalauzol, mondta, de az ilyenekből nem sok lehet, ez hamar kiderült. A Gajánál ugyanis nincs pincelátogatás, csak néhány szerencsés szakmabelit fogadnak. Illetve mégis van egy megoldás, ha valaki állhatatosan próbál bebocsátást nyerni: a borászat megjelöl néhány jótékonysági szervezetet, amelynek adakozni kell, s ha ez megtörtént, az adakozó mintegy jutalmul részt vehet egy pincelátogatáson. Mindenki jól jár: a támogatott szervezetek is, az adakozó (és boldog) vendég is, sőt a borászat is, teszi hozzá Francesca az adóhivatalt emlegetve ismét széles mosollyal.

Ugyan mi tette ezt a birtokot ennyire különlegessé? Mi a titka a példátlan keresletnek irántuk, hogy vált a Gaja kultikussá? Kivételes adottságú dűlőik vannak, ez tény, az agyagos-üledékes márga, a tengerszint felett magasan elhelyezkedő parcellák, a komoly tannintartalmú nebbiolo fajta, mind-mind sikerre predesztinál, de mi a titok az emberi tényezőben? A pincét és az emeletet bebarangolva múlt és jelen közt jártunk, és lassan megértettük. Ötgenerációnyi tűz, nem lankadó elszántság, mesterségbeli tudás, a természet tisztelete és igen jó marketingérzék – ezek lehetnek a Gaja-siker hozzávalói.

A vendéglős, a határozott asszony és az üzletember

Egykor a Barbaresco alatt a Po felé siető Tanaro-folyón nagy forgalom volt, Giovanni Gaja vízparti vendéglője jól ment, hiszen ízletes ételeket adott a vendégek elé, akik szívesen kortyolták az étel mellé kínált bort is. Sőt abból vásárolni is akartak. Így lassan a borkészítés vette át a főszerepet: Giovanni belátta, hogy ha ennyire ízlik az embereknek a bora, akkor érdemes komolyabban foglalkozni vele. 1859-ben megszületett a Gaja borászat, ahol fia, Angelo folytatta munkáját, és a minőség jegyében pincét épített, hogy tökéletes körülmények között érlelődjenek a borok. A hegyek vidékéről választott magának feleséget:

Clotilde Rey igen tudatos asszony volt, aki nehéz körülmények között nevelkedett, ezért felnőttként is minden garast megfogott. Egyetlen dologra volt hajlandó költeni: szőlőre.

Férjét szüntelen újabb területek megvásárlására ösztökélte, hiszen a föld a legnagyobb érték. Azt azonban nem is sejtette, hogy mekkora – az akkor megvásárolt parcellák ma aranyat érnek, nincs eladó föld egy talpalatnyi sem. A határozott, de szeretetteljes asszony volt a mai családfő nagyanyja, és nagy hatással volt a kis Angelóra.

A harmadik generációt ismét egy Giovanni Gaja képviselte, akit nevezhetünk látnoknak vagy zseninek is, hiszen kivételes üzleti érzékével híressé tette a Gaja nevet. A XX. század első felében járunk, amikor bevett gyakorlat volt, hogy különböző évjáratok borait házasították, egyikkel feljavítva a másikat, és a területeknek sem tulajdonítottak nagy jelentőséget. Giovanni viszont úttörő volt abban, hogy igyekezett csak saját szőlőből, évjáratok házasítása nélkül bort készíteni. És mi történt a gyenge évjáratokban? Giovanni Gaja több lábon állt, volt a borászaton kívül is munkája, amelyből eltarthatta a családját, így megengedhette magának azt a luxust, hogy gyengébb évjáratokban nem készített bort, vagy eladta folyóborként. „Korlátozott mennyiség!", „Ritka jó évjárat!", „Egészen kitűnő termés!" – ezek a mondatok gyakran hangzottak el szájából. Saját termesztésű szőlőből maga készített bort, minden lépést ellenőrizve – ez nagy szó volt akkoriban.

Giovanni felismerte, hogy érték van a kezében, s arra is rájött, hogy ezt tudatni kell az emberekkel. Egészen addig minden címkén a Barbaresco felirat állt, a termelő neve meg sem jelent, vagy csak apró betűkkel. Giovanni Gaja fordított a sorrenden: hatalmas vörös betűkkel írta fel a GAJA nevet, s alatta diszkrétebb betűmérettel, feketével szerepelt a Barbaresco. Meg is tanulta a nevet az egész borértő világ, bár ehhez kellett még egy generáció.

Fenegyerek traktorral

A Giovanni–Angelo–Giovanni sormintát követve 1940-ben megszületett a birtokot ma is irányító Angelo Gaja. Albában, a mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett, majd lázadó fiatalként elment Londonba fish & chipset árulni, amire kemény leckeként emlékszik vissza. Aztán még tíz évig járta a világot. Elkeserítette, hogy az éttermek borlapjai francia borokkal vannak tele, Olaszországot esetleg egy chianti képviseli, ezért évekig kereste-kutatta a bordeaux-i és burgundiai birtokok sikerének titkát. Hazatérve nyughatatlansága nem szűnt, a falubeliek gyakran látták, amint a traktort úgy gyötri, mint egy autóversenyző. Apja tisztelte a fiú lelkesedését és újító szándékát, de azt azért nem engedte meg, hogy a kincset érő parcellákon garázdálkodjon.

Angelo így kapott egy új területet kísérletezés céljából, amelynek szomszédságában egy erdő volt, amolyan vadászok kedvence tele fácánnal.

Így történt, hogy mikor Angelo Gaja a '80-as évek végén eleget tett a piaci kívánalmaknak, hogy legyen a portfólióban egy elérhető árú borcsalád is, a lázadó-kísérletező évekre emlékeztető fácánok kerültek a címkékre.

De nem csak a barbarescók termékpalettáját tágította, új területeket is vásárolt, új birtokokat hozott létre. Először a Barolo borvidéken bővült a Gaja, innen származik az írás legelején megidézett bor: a Gaja Sperss egy dűlőszelektált tétel, amely 1988-ban készült először, neve piemonti dia­lektusban nosztalgiát jelent – Angelo gyermekkorára emlékszik vele. 100% nebbiolóból készült egy déli-délnyugati kitettségű Serralunga d'Alba-i parcelláról, három hétig erjedt, majd harminc hónapot töltött hordóban.

Majd amikor Angelo Gaja a barbarescói és barolói 100 hektárt nem tudta tovább növelni, a szomszédos Toscanában vásárolt újabb területeket: Montalcinóban 27, illetve Bolgheriben 120 hektárt. Ezekkel a birtokokkal ugyanaz volt a cél: Olaszország borait naggyá tenni, hiszen arra hivatottak. Ráadásul a piemonti nebbiolóval szinte azonos a toszkán sangiovese története. Mindkettő helyi fajta, amely egy-egy területen mesés bort ad.

​Fűben-fában finomság van

A Gaja család ma már teljesen mellőzi a kemikáliák használatát a szőlőben. A tőkék közt természetes növénytakaró segíti a biodiverzitást, ami az időjárás viszontagságaival is segít megküzdeni: ha szárazság van, a hosszú szárú vadvirágokat a talajra simítják, így azok takarót képezve megtartják a talajban a nedvességet. Esős időben ugyanezeket a növényeket rövidre nyírják, növekedésre sarkallva őket, hogy elvegyék a szőlőgyökerek elől a túlzott nedvességet (így nem kezdenek vad burjánzásba, és nem hoznak túl sok, kevésbé koncentrált zamatú gyümölcsöt). Minden egyes parcellát nagy becsben tartanak, legidősebb ültetvényeikre pedig egyfajta génbankként tekintenek: ha egy tőkét pótolni kell, az öreg tőkék hajtásait használják, hiszen annak a növénynek az „emlékeze­tében" benne vannak az elmúlt évtizedek.

A pincében hasonló természetes, ám kifinomult praktikákat alkalmaznak, ilyen az egyes parcellák termésének külön érlelése, és a különféle hordók átgondolt használata. Sokféle hordójuk van, többek között osztrák Stockinger is, és mindegyiket ahhoz a borhoz „vetik be", amelyikhez szükséges, figyelembe véve a hordót alkotó tölgy pórusainak sűrűségét, a dongák oxigénáteresztő képességét. Mindez a tudatos kifinomultság maximálisan jelen van a borokban is, amelyeket végre megkóstolhattunk.

​Folyékony elegancia

Nem lepődtünk meg a kóstolóterembe érve: a légiesen könnyű, fátyolvékony Zalto boroskelyhek sorakoztak az asztalon – ez a pohár annyira leheletvékony, mintha nem is lenne semmi a szánk és a bor között. A háromboros kóstolósorhoz a jegyzetpapír már oda volt készítve, Francesca pedig a borok bemutatása után diszkréten a háttérbe húzódott, hogy kedvünkre kiélvezhessük a pillanatot.

1. Gaia & Rey 2015, Langhe DOp

Ez a bor 1983-ban készült először, ez volt az első piemonti chardonnay – és az első olasz chardonnay, amely tölgyfa hordóban érlelődött. Neve Angelo Gaja elsőszülött lányát, Gaia Gaját idézi, aki a család ötödik generációját képviseli húgával és öccsével (Gaia tartotta a VinCE Budapesten az emlékezetes mesterkurzust néhány éve), második tagja pedig Angelo imádott nagymamájának, Clotilde Rey-nek állít emléket. A bor légies, finom szövésű, az egyik legszebb chardonnay, amit valaha kóstoltunk. Citrusos, üde, lédús, de ízében is inkább a légiesség jellemzi, az élénk savtartalom szinte a levegőbe emeli, az ásványosság izgalmassá teszi.

2. Barbaresco, 2015, Barbaresco DOp

Ezt a barbarescót minden Gaja készítette a maga idejében, az egyik legnagyszerűbb olasz bor. 14 különböző parcella termését külön szüretelték, erjesztették és érlelték 12 hónapig, majd a 14 bor házasítása után újabb 12 hónap érlelés következett. A barbaresco borok általában könnyebben fogyaszthatók, mint barolo társaik, ezt mi is tapasztalhattuk. A szőlőfajtára jellemző világos színhez képest meglepően komoly, sűrű szerkezet. Lesimult, integrálódott tannintartalom, kosárnyi piros bogyós gyümölcs, kedves fűszeresség, finom ásványosság. És megint csak végtelen elegancia…

3. Conteisa 2014, Barolo DOp

65 éves tőkék gyümölcse a La Morra-i Cerequio-dűlőből. A bor neve versenyt jelent, az értékes dűlőért ugyanis közel száz évig viszálykodott két szomszédos település. A barolo boroknak általában hosszabb idő kell, hogy fogyaszthatóak legyenek, a Cerequio talaja azonban az agyagos-üledékes márga mellett sok homokot is tartalmaz, talán ezért is könnyebb, virágosabb, mint a korábban említett Sperss. Csodás harmónia, gazdag gyümölcsösség, már-már aromatikus, de mértéktartóan, elegánsan.

Barbaresco DOCG

Nem véletlenül halljuk ki a barbár szót a borvidék nevéből: a történet szerint a dombokat egykor borító erdőségekben barbár liguriai törzsek tanyáztak a rómaiak idején a birodalom határvidékén. A borvidék potenciálját a XIX. században ismerte fel az albai borászati iskola első igazgatója, Domizio Cavazza, miközben a korban mindenki Barolóra figyelt. Ettől fogva azonban párhuzamosan fejlődött a két borvidék, 1934-ben megalapítva a borvidéki tanácsot, 1966-ban az elsők között nyerték el a DOC, 1984-ben pedig a DOCG eredetvédelmi besorolást (utóbbi az olasz rendszer legmagasabb kategóriáját jelenti). A barbaresco három falu, Barbaresco, Treiso és Neive szőlőiből készül, illetve Alba község ültetvényeinek egy kis részéről, nebbiolo fajtából. Legalább 26 (reserva esetében 50) hónapot érlelik, ebből 9 hónapot kell tölgyfa hordóban tölteni a boroknak.

​Gomba, csillag, mogyoró

Langhe a borok mellett kivételes minőségű szarvasgombájáról is híres, itt található Alba városa, ahol minden évben megrendezik a szarvasgomba-fesztivált. A szezonon kívül is szarvasgombától illatoznak a vendéglők, amelyből pedig bőven van a térségben – ha Alba körül egy 20 kilométer átmérőjű kört rajzolunk, 20 Michelin-csillagot számolhatunk össze, és a csillag nélküli trattoriák is hibátlan ételt kínálnak.

A vidék kapcsán említeni kell még a mogyorót, amely a bor mellett a másik legfontosabb agrártermék. A II. világháború után egy bizonyos Pietro Ferrero felismerte a nép édességhiányát, és a csokoládénál jóval olcsóbb kakaóporral ízesítette a mogyorókrémet, így született a Nutella, és így lett a 300 dolgozóból mára 3500 munkavállaló Európa második legnagyobb édességgyárában.