Nyugodt légkörre lehet számítani Gordon Ramsay új iskolájában
Getty Images

Nyugodt légkörre lehet számítani Gordon Ramsay új iskolájában

Nincs megelégedve az utánpótlással, ezért saját csapatát is erősítené az új iskolából.


Gordon Ramsayt nem kell bemutatni: televíziós műsorai miatt szinte az világ megismerte, köztük a csúcsgasztronómiát kevésbé értők is. Néha a nem éppen illemtankönyvekbe illő stílusa a gifek, mémek világát is meghódította. De természetesen Ramsay nem emiatt érdekes.

Giphy

A skót, ötgyermekes sztárséf nem a legfiatalabb a szakmában mégis, profizmusa megkérdőjelezhetetlen, az ő nevével fémjelzett receptek, termékek garantáltan minőségiek.

Ezért sem meglepő, hogy a következőkben a televízió és a vendéglátás meghódítása után az utánpótlás kinevelésére fog koncentrálni. Ahogy azt a tévéből is láthattuk, Ramsay finoman szólva sincs megelégedve a jövő szakácsaival. A minőségi utánpótlást most a kezébe veszi: iskolát nyitGordon Ramsay Academynévvel, amit 2021-ben tervez megnyitni. Célja természetesen a minőségi séfoktatás csúcsra járatása. A képzésben bárki részt vehet, a gyakorlati helyek pedig adottak, hiszen a tanulók Ramsay éttermeiben fognak szembenézni a valódi feladatokkal, és később alkalmazni is szeretné őket.

Youtube/Gordon Ramsay

Arról még nincs pontos információ, hogy maga Ramsay oktatóként is részt vesz-e az intézményben, de gyanítható.

A jövő évben nyíló iskola egyébként nyugodt és jókedvű légkört ígér a technikáikat tökéletesíteni vágyó séftanoncoknak. Ramsay mentalitását ismerve ezt azért fenntartásokkal kell kezelni.

Az oktatás az Egyesült Királyságban, Wokingban zajlik majd, ahol régebben Ramsay már társtulajdonosa volt a tavaly bezárt, világszinten is számon tartott, Tante Marie Culinary Academynek. A koronavírus miatt jövőre csúszó Gordon Ramsay Academy nyitása most megpróbálja pótolni a hiányt.

Dining Guide

A figyelmetekbe ajánljuk