kertészkedés
Shutterstock

Nem késtél el: 5 zöldség, amit még a nyár végén is elültethetsz

Ha eddig azt gondoltuk, hogy csak tavasszal vethetünk zöldségmagokat, érdemes újragondolni. Ráadásul a változékony időjárás miatt sem kell aggódni.

Sean Lade, a különböző öntözőrendszereket árusító Easy Garden Irrigation igazgatója szerint addig, amíg nem a vizes talajba vetjük a magokat, minden rendben lesz. A magvetést az sem befolyásolja, ha a víz kiszivattyúzta a talajból a tápanyagok egy részét, sőt: remélhetőleg előtte sok szerves anyagot juttatott az ültetési területre – mondta a szakértő az Independentnek.

Ezen a véleményen van Holly Jones, a Garden Street kertészeti termékeket forgalmazó cég kertészeti szakértője is: szerinte a heves esőzések után várni kell néhány napot, amíg a talaj újra elég száraz lesz ahhoz, hogy lehessen ültetni.

Hogy megtudjuk, hogy még mindig nedves-e talaj ahhoz, hogy magokat vessünk bele, egyszerűen távolítsuk el az első 5-8 centiméternyi felső talajréteget, és fogjunk egy ökölnyi földet. Ha a talaj összeragad a kezünkben, akkor még mindig túl nedves, ezért várjunk néhány napot, hogy egy kicsit kiszáradjon. Nyirkos talajba már nyugodtan lehet új magokat ültetni. Csak arra vigyázzunk, hogy később ne öntözzük túl őket!

– javasolta Jones.

Mutatjuk milyen zöldségeket érdemes elültetni a nyár végén, ősz elején a szakértők szerint.

Tarlórépa

tarl\u00f3r\u00e9pa

Shutterstock

A tarlórépa megbízható és sokoldalú gyökérzöldség, és a legjobb időben vagyunk, ha ültetnénk belőle, mivel a nyár végi és ősz eleji hűvösebb hőmérséklet kedvez a fejlődésében.

Vessük közvetlenül a talajba, másfél centiméter mélyen, egymástól körülbelül 20 centiméter távolságra. Fontos, hogy a talaj jó vízelvezetésű legyen, és ideális, ha a vetés előtt némi jól megrothasztott trágyát vagy szerves anyagot adunk hozzá.

Tipp: rendszeresen öntözzük, hogy a talaj nedves maradjon, de kerüljük a pangó vizet. A tarlórépát akkor kell betakarítani, amikor még nem éri el a teniszlabda méretét, hogy megőrizze zsengeségét és édes ízét.

Spenót

spen\u00f3t

Shutterstock

A nyár vége a legjobb alkalom a spenót vetésére, hogy ősszel ízletes termést takaríthassunk be. A magokat közvetlenül a földbe, egymástól kb. 30 centiméter távolságra lévő sorokba ültessük, és enyhén fedjük be földdel. A spenót a gazdag, nedves, jó nitrogéntartalmú talajt kedveli, ezért ültetés előtt érdemes némi szerves komposztot keverni a talajba.

Tipp: tartsuk nedvesen a talajt, de ügyeljünk arra, hogy ne öntözzük túl, mivel megkeményedhetnek a levelek. Amikor a levelek megfelelő méretűek, vágjuk le egyenként, ahelyett, hogy az egész növényt szednénk le – ezzel folyamatos utánpótlást biztosíthatunk.

Olvasd el ezt is! 4 módszer, amivel megvédheted a kertedet a téli fagyoktól

Bordáskel

bord\u00e1skel

Shutterstock

A bordáskel ideális őszi és tél eleji betakarításra, ha augusztus közepén vagy végén vetik. Jó vízelvezetésű, termékeny talajt és hűvösebb hőmérsékletet igényel. A magokat közvetlenül a jó vízelvezetésű, termékeny földbe lehet vetni egy centiméter mélyre, egymástól körülbelül 30 centiméterre lévő sorokkal.

A jól kivitelezett ültetés mellett az öntözésre is figyelni kell, hogy folyamatos legyen a termelés. Fontos, hogy a területet gyommentesen tartsuk, és vigyázzunk a csigákra, amelyek károsíthatják a leveleket.

Tipp: az állandó ellátás érdekében fontoljuk meg a szukcessziós ültetést, azaz néhány hetente vessünk el új magokat.

Rukkola

rukkola

Shutterstock

Charles Dowding kertészeti szakértő, író és youtuber szerint a rukkolát ebben az időszakban lehet a legjobban ültetni, bár hozzátette: az első, apróbb levelek ilyenkor a legveszélyeztetettebbek a földibolhákra – az időjárás viszont nem döntő tényező.

Az én időbeosztásom ugyanaz. Ha fedett helyen tudsz vetni, és utána ki tudod ültetni a palántákat, még ha csak két hetesek is, az augusztus nagyszerű hónap. Megvan a meleg és a nedvesség, ami a legjobb körülmény a fejlődéshez

– mondta

Tipp: ha az időjárás melegre vált, adjunk a palántáknak némi árnyékot, hogy megakadályozzuk a gyors elvirágzást.

Ez is érdekelhet: Sötét a kerted? Nincs minden veszve: a legjobb árnyékban is termeszthető zöldségek

Retek

retek

Shutterstock

Ezt a gyorsan érő növény, amely pikantériát ad a salátáknak. A jó hír, hogy még augusztusban is vethetjük termékeny, nedvességmegtartó talajba. Ideális a más növények, például a cékla vagy a fejes saláta betakarításakor keletkezett hiányok pótlására.

Tipp: akkor szedjük le, amikor még kicsi, mindössze két centiméteres átmérőjű. Ha hagyjuk, hogy sokkal nagyobbra nőjenek, akkor keménnyé válnak.


A figyelmetekbe ajánljuk