egy bolti polc tele nutellával

Kétösszetevős házi Nutella: finomabb, mint az eredeti, és te is könnyen elkészítheted

Mindannyiunk kedvence, az édes, kakaós-mogyorós Nutella egy egyszerűbb, frissebb és finomabb változata könnyedén elkészíthető otthon is. A néhány percig tartó összeállításához ráadásul mindössze két olyan hozzávalóra lesz szükségünk, ami már szinte biztosan ott lapul a konyhánkban.


A hagyományos Nutella három összetevőből született meg Olaszországban: mogyoróból, cukorból és kakaóból. Először a második világháború után készítették; a recept ekkor még csak kis mennyiségű kakaót tartalmazott, így az alapanyaghiány ellenére is viszonylag könnyen előállítható volt. Az eltelt évtizedek során eléggé megváltozott a Nutella összetétele, így a kezdeti kemény, vajszerű édességből mára krémes, kenhető finomság lett. Ez utóbbit pedig könnyedén reprodukálhatjuk otthon is.

Ehhez a Vince szerint mindössze mogyoróra és csokoládéra lesz szükségünk. A legfontosabb lépés a mogyoró enyhe megpirítása, ez ugyanis tökéletesen kihozza azokat az ízjegyeket, amelyek harmonizálnak majd a csokoládé édességével. Nem érdemes túl sokáig pirítanunk, elég, ha öt percre bedobjuk a mogyorót a 180 fokra előmelegített sütőnkbe.

nutell\u00e1s keny\u00e9r

Illusztráció

Fotó: João Pedro Freitas/Unsplash

Ezután szedjük le a héját, és daráljuk le egy konyhai robotgépben addig, amíg sima, krémes nem lesz. Ha ezzel megvagyunk, nincs más hátra, mint összekeverni némi olvasztott csokoládéval. Attól függően, hogy mennyire édes házi Nutellát szeretnénk, használhatunk tej- és étcsokit is.

A kész mogyorókrémet nem fontos hűtőben tárolni, sőt, jobban járunk, ha szobahőmérsékleten, egy légmentesen záródó edényben tartjuk, így ugyanis biztosan kenhető állagú marad majd. Mivel a két fő összetevő önmagában nem romlandó, a házi készítésű Nutellánk körülbelül egy hónapig marad majd fogyasztható.

Ha pedig kipróbálnál egy másik, hasonlóan egyszerű csokis finomságot, ajánljuk ezt a receptünket, amit még az is könnyedén elkészíthet, aki nem mozog kifejezetten otthonosan a konyhában. Ráadásul semmi másra nincs szükség hozzá, csak egy kis csokoládéra és tejszínre.

A figyelmetekbe ajánljuk