A szirup ízűtől a vodkásig: a Martini koktél evolúciója

A filmipar számos klasszikus szállóigét adott a világnak. 2005-ben az Amerikai Filmintézet össze is állította A 100 legnépszerűbb filmidézet listáját. Az abszolút győztes az Elfújta a szél zárójelenetében elhangzó Clark Gable-mondat lett: „Őszintén szólva, drágám, köpök rá.” Természetesen James Bondnak is jutott hely a legjobb 100 között, a kedvenc Martinijére vonatkozó „rázva, nem keverve” instrukció a 90. helyen végzett. Ez egyébként Ian Fleming könyvében 1956-ban (Gyémántok az örökkévalóságnak), a könyveken alapuló filmek közül pedig 1964-ben a Goldfingerben hangzott el először – utóbbiban Sean Connery szájából.

Egyes vélekedések szerint maga a Martini koktél éppen 100 évvel azelőtt született, hogy a 007-es ügynök belekortyolt volna, és ezzel végképp világhírnevet szerzett volna neki.

Az biztos, hogy az 1920-as évekre nagyjából kikristályosodott az alaprecept, ami 2 rész London dry gint, valamint 1 rész száraz vermutot tartalmazott – és szigorúan keverték, és nem rázták felszolgálás előtt. Ekkortájt robbant be az ennél az italnál elengedhetetlen Y-alakú pohár is: 1925-ben debütált a párizsi Nemzetközi Iparművészeti és Iparmű-kiállításon. James Bond egyébként azért rázatja mégis a Martinijét, legalábbis ezt mondja az első könyvben, a Casino Royale-ban, mert úgy lesz jéghideg a végeredmény. Mondhatni, Fleming itt hazabeszélt, mert ő maga is rázva szerette a Martinit.

Bondnak (vagyis Flemingnek) az említett Casino Royale-ban még saját receptje is van:

• 3 rész Gordon gin;
• 1 rész vodka;
• fél rész Kin a Lillet likőr
• és egy vékony szelet citromhéj.

Idővel aztán Vesper néven hivatkoznak rá a történetben az első Bond-lány, Vesper Lynd után.

1962-ben aztán a Dr. No című részben, az angol Aston Martin autót vezető, angol Savile Row-öltönyt viselő brit titkosügynök egyszercsak átállt a vodka hangsúlyos Martinira. A magyarázat igen prózai: az amerikai Smirnoff vállalat egyszerűen bevásárolta magát a filmbe, hogy az akkor nyugaton még kevéssé ismert vodkát népszerűsítse. A hadművelet remekül sikerült, az 1990-es évekig gyakorlatilag a vodka alapú Martinik uralták a nyugati koktélbárokat.

A Martini koktél ennél organikusabb módon is sok változáson ment keresztül születése óta. Eredetileg édes-aromás ízvilágúnak alkották meg, hogy elfedje a korai párlatok karcosságát. Ahogy fejlődött a lepárló-technológia, úgy készültek egyre szárazabb változatok. Az 1940-es évekre sikerült átesni a ló másik oldalára: egy idő után az édesítőnek szánt vermut szinte már csak mutatóban szerepelt a gin mellett (a legextrémebb ismert keverési arány a 15:1). Ekkor volt kedvelt garnírung az olajbogyó és az ecetes hagyma is. A James Bond-korszak Vodka-Martinijéről már esett szó, ennek egyfajta leágazásai voltak a színes-szagos verziók – élen az Espresso Martinivel.

– tér át a jelenre Deák Péter, a budapesti Lazy Lion bartendere. Ennek és a komfort italok térnyerésének köszönhetően egyébként megint eljött az édes Martinik ideje: az édes ízek azért alapvetően mindig kedveltebbek, mint a szárazak. A „mozgalom” előfutára volt az 1980-as években megalkotott, vodkából, málnalikőrből és ananászléből álló Francia Martini, aminek édességét ma már gyakran fokozzák vaníliasziruppal is.

Az „ismerős újdonsága” mottó jegyében finomhangolt koktél esetében a budapesti bárban a maracuját és a vaníliát vajkaramellre, őszibarackra, hársfára és tonkababra cserélték. S ha már tonkabab: a ma divatos Martinikban az édes „fűszert” a tonkabab mellett a fahéj képviseli, míg a gyümölcsöt a yuzu, a bergamott, a licsi és a rebarbara. Mindeközben a „holnap koktél influenszerei” már ecetsavval, uborkával és savanyított zöldmandulával kísérleteznek.

És hogy rázva vagy keverve? Deák Péter szerint az új trend új választ szült.

Persze, mint látható, a korszakok jönnek-mennek, így biztosak lehetünk benne: a Martini-expressz hamarosan robog tovább új, eddig ismeretlen világok felé.