Így született az eszpresszó, ami örökre megváltoztatta a kávékultúrát

Ez a tempó már a 20. század elején megjelent a vizuális kultúrában is. Leonetto Cappiello 1922-es plakátján, amely a Victoria Arduino kávégépet reklámozta, a gőz egyértelműen a sebesség szimbóluma volt: akkoriban nem a lassú, meditatív kávékészítés számított ideálnak, hanem az, hogy egy rohanó üzletember is lényegében megállás nélkül élvezhessen egy jó kávét.

A gyorsaság iránti vágy már 1884-ben megjelent, amikor Angelo Moriondo szabadalmaztatta az első eszpresszógépet. A találmányt a torinói világkiállításon mutatták be, és óriási előrelépést jelentett a török kávékészítéssel szemben. Míg utóbbi adagonként akár öt percet is igénybe vett, addig Moriondo gépe nagy mennyiségben, szűrve és lényegesen gyorsabban készítette el a kávét. A gőzzel működő berendezés azonban komoly figyelmet és gyakorlatot igényelt, ráadásul az ital gyakran égett ízű lett, a nyomásszelepek pedig kezdetben nem voltak veszélytelenek.

A valódi áttörés a második világháború után jött el. Achille Gaggia egy gőzmentes, karos kávégépet fejlesztett ki, amely jóval nagyobb nyomással dolgozott, és létrehozta azt a sűrű, koncentrált italt, amelyet ma eszpresszóként ismerünk. A gép nemcsak az ízt változtatta meg, hanem a csésze esztétikáját is: ekkor jelent meg a crema nevű aranybarna habréteg, amely ma az eszpresszó egyik legfontosabb minőségi ismérve.

A korai fogyasztók eleinte gyanakodva tekintettek a cremára, mígnem Gaggia tudatosan a kávé természetes krémjeként kezdte emlegetni. Ezzel megszületett az eszpresszó modern formája – és vele együtt az a gyors, városi kávékultúra, amely máig meghatározza, hogyan kávézunk Európa nagy részén.