McDonald’s
Shutterstock

Úgy tűnik, McDonald’s-nál még egy temetés is jobb hely, ha az első randiról van szó

Érdemes kicsit több energiát beletenni, ha az első randevúról van szó.

Pár hónappal ezelőtt egy Reddit-felhasználó kérdezte meg, hogy első randinak jó ötlet-e a McDonald's-ban vacsorázni. A hozzászólók persze nem kímélték a kérdezőt:

Ha 12 vagy 13 éves vagy, akkor igen

– ehhez hasonló válaszok érkeztek; nem meglepő módon lényegében senki nem tartotta jó ötletnek első randihelyszínnek a gyorséttermet.

Mint kiderült, szélesebb körben sincs túl jó híre a McDonald's-nak: a Tombola – egy brit online bingóoldal – 11 ezer tagját kérdezte meg az első randevú legrosszabb helyszíneiről, és nem meglepő módon a McDonald's is ott van a lista elején. Az már jóval meglepőbb, hogy a tagok más, elméletben sokkal rosszabb helyszíneket jóval hátrébb sorolták a képzeletbeli listán.

A válaszadók 20%-a szerint az abszolút legrosszabb első randihelyszín a mozi, ami szintén furcsa, tekintve, hogy talán az egyik legnépszerűbb találkozóhelyről van szó – bár lehet, pont ezért van a lista elején. A Mcdonald's rögtön a második helyre került, a válaszadók 13%-a nevezte ezt a legrosszabb randihelyszínnek. Hogy mi lehet ennek az oka?

A McDonald's-nak népszerűségét az olcsósága és a gyorsasága adja, ami azt a benyomást kelti, hogy valaki nem törődik azzal, hogy lenyűgözze a randevúpartnerét.

– mondta a Tombolának Jessica Alderson, a So Syncd nevű társkereső vezérigazgatója és társalapítója.

Emellett túlzottan világos van, zajos lehet, és gyakran a gyerekek is zavaróak. Ezek a tényezők nem teremtenek túlzottan romantikus légkört, amely lehetővé teszi, hogy az intimitás érzését érezzük

– tette hozzá.

​A 10 legmeggondolatlanabb randihelyszín 

  1. Moziba menni (20%)
  2. McDonald's-ba menni (13%)
  3. Otthon maradni (7%)
  4. Szülői házba menni (4%)
  5. Étteremlátogatás (4%)
  6. Kocsmába vagy bárba találkozni (4%)
  7. Úszás (3%)
  8. Focimeccset nézni (3%)
  9. Temetésen való részvétel (2%)
  10. Parkba menni (2%)

Érdekes kérdés, hogy miért jelent jobb szórakozást egy temetés, mint egy McDonald's, de nem érdemes bolygatni a kérdést, a több mint tízezer válaszadó így döntött.

Ami az éttermeket illeti, Alderson szerint az éttermi étkezések több szempontja is visszatartó erővel bírhat a kapcsolat első napjaiban.

Néhányan úgy látják, hogy egy étterem túl intenzív egy első randevúhoz, mivel drága lehet, és elvárt, hogy hosszabb ideig kell egymással szemben ülni anélkül, hogy tudná a két személy, hogy jól kijön-e egymással. Egy italos randinál gyorsan ki lehet lépni, ha egyértelműen összeférhetetlen a másik, de ha ételről van szó, akkor azt ki kell ülni

– indokolta Alderson , miért nem érdemes étterembe menni első randii alkalmával.

A listán azért még van pár olyan klasszikus randihelyszín, ami miatt összezavarodhatunk, hogy akkor mégis hol kellene találkozni a randipartnerünkkel. Erről azonban a Tombola már nem kérdezte meg a tagokat.

Szerencsére mi már adtunk pár tippet: 5+1 rendhagyó randiötlet, amivel kitörhettek a megszokásokból

(Food & Wine)


A figyelmetekbe ajánljuk