
Döner és gyros – valójában mi a különbség?
A legfőbb hasonlóság a két klasszikus között az elkészítési mód, ami a származási hellyel függ össze. A döner kebab a mai Törökországból származik, először a 19. században, az Ottomán Birodalomban készítették el.
Ez is érdekelhet! 5 szuperélelmiszer, amit mindenképpen építs be az étrendedbe

Döner kebab
Fotó: Shutterstock
A hús elkészítésének technikája – vagyis a függőlegesen egymásra helyezett hússzeletek forgatva sütése – eredetileg innen származik, és az 1920-as évek elején kivándorló törökök honosították meg Görögországban. Ezután egyenes út vezetett a görög változat kialakulásához.

Gyros
Fotó: Shutterstock
Fontos különbség, hogy a húst különböző módon készítik el a gyros és a döner esetén.
A gyrosba jellemzően sertéshús, esetleg csirke kerül, az egész hússzeleteket pedig sütés közben vágják le. Ezzel szemben a dönert a legtöbbször darált, majd forgatva összesütött marhából, bárányból vagy csirkéből készítik. A gyros általában enyhébb ízű, a döner viszont gyakran csípős.
Ajánljuk figyelmedbe! 6 mártás, ami elmaradhatatlan a grillezés során
A legtöbben a hasonló tálalás miatt szokták összekeverni a két ételt, és bár valóban vannak hasonlóságok – például mindkét ételben találunk joghurtos-fokhagymás szószt –, mégsem teljesen ugyanaz a kettő. Amíg a gyrost tradicionálisan kizárólag pitában adják, a dönert a pitán túl más kenyérfélékben, például lavashban vagy filóban is gyakran felszolgálják.
És ami a legjobban megkülönbözteti a két fogást: az eredeti gyrosba mindig kerül sült krumpli, de a dönerbe soha nem tesznek a köretből, mindig mellé tálalják.
Nyitókép: Fotó: Shutterstock