csoki brownie

Így készíts csokitortát 3 hozzávalóból!


Csokitortát készíthetünk kevés hozzávalóból is.


Ehhez a csokitorta recepthez három hozzávalóra lesz szükség. Összesen egy órát vesz igénybe elkészítése. Mivel nem tartalmaz lisztet, hasonlít a browniera.

Hozzávalók (6 adaghoz)

  • 6 darab tojás
  • 330 gramm csokichips (étcsoki és tejcsoki is megfelel)
  • 6 evőkanál vaj

Elkészítés

Először üssük a tojásokat egy tálba, majd verjük fel őket jó habosra. Amikor a sárgája szinte kifehéredik és nem túl folyós, már jó lesz.

Ezután helyezzük egy mikróba tehető tálba a csokichipszet és a vajat, majd olvasszuk fel őket a mikrohullámú sütőben.

Ne tegyük be egyszerre sok időre, közben kevergessük át, nehogy odakapjon. Vízgőz felett is megolvaszthatjuk őket.

Melegítsük elő a sütőt 160 Celsius-fokra, majd béleljünk ki sütőpapírral egy 22 centiméter átmérőjű kapcsos tortaformát.

Keverjük hozzá a felvert tojásokat a csokis keverékhez lassan, egészen addig, amíg egynemű nem lesz a massza. Ehhez a lépéshez ne használjunk elektromos habverőt és ne keverjünk túl gyorsan, mivel összetörhet a tojáshab.

Végül öntsük a tésztát a formába és süssük 40-50 percig. Amikor megsült, vegyük ki a sütőből, hagyjuk a formában kihűlni. Előfordulhat, hogy kicsit összeesik, miközben hűl.

(Forrás: Só Bors)

A figyelmetekbe ajánljuk