Hamarosan indul a Champagne Week

Október 20. és 29. között, közel 40 fővárosi és vidéki étterem közreműködésével rendezik meg a Champagne Weeket, amely a nemzetközi Champagne Day kibővített eseménysorozata. A kezdeményezés célja, hogy a champagnefogyasztása és szeretete ne kizárólag az ünnepi alkalmakra korlátozódjon, és egy minél szélesebb közönség számára váljon elérhetővé.


A nemzetközi Champagne Day – amelyet hagyományosan minden év októberének negyedik péntekén rendeznek meg – világszerte mozgatja meg a champagne-kedvelőket. A világnapot Magyarországon olyan ikonikus márkák karolták fel, mint a Moët & Chandon, a Veuve Clicquot, a Ruinart, a Dom Pérignon, a Charles Heidsieck és a Deutz, akiknek hosszú távú célja a champagne-kategória hazai népszerűsítése. A kezdeményezés kibővítésének köszönhetően minél több olyan vendéget szeretnének megszólítani, akik nyitottak az újdonságokra és a kulináris élmények mellett a minőségi italválasztásra is nagy hangsúlyt fektetnek.

A Champagne Week minden érdeklődő és champagne-rajongó számára tartogat majd újdonságokat, hiszen ezúttal pohárral is kóstolhatóak lesznek azok a tételek, amelyek a hétköznapokban általában csak palackkal érhetőek el. Az exkluzív ajánlatokról a résztvevő vendéglátóhelyek platformjain értesülhet a közönség.

Champagne, ahol a csoda történik

Champagne tartomány az egyetlen olyan hely Franciaországban, amelynek területi határait, tradícióit és művelésének módszertanát 1936 óta jogi értelemben véve is védettnek minősítették. Csak az a pezsgő minősülhet hivatalosan champagne-nak, amelyet helyileg Champagne-ban, a tradicionális metódus, az ún. méthode traditionelle alapján készítenek el, háromféle szőlő, pinot noir, pinot menuier és chardonnay felhasználásával.

A champagnekészítés hagyományai a középkorig nyúlnak vissza, azonban valódi népszerűségre a 19. századtól kezdve tett szert. A champagne – amelynek többek között Napóleon is lelkes fogyasztója volt – az ünnepi események, gálák, exkluzív vacsorák kihagyhatatlan kiegészítőjévé vált. A legnagyobb házak azóta is a kiválóság és a fényűzés jelképei: a Moët & Chandon, a Veuve Clicquot és a Dom Pérignon neve a mai napig egyet jelent a magas minőséggel és a luxussal.

Partnereinkkel együtt egész évben azért dolgozunk, hogy a champagne-ra fogékony közönséget folyamatosan edukáljuk és megismertessük őket az újdonságokkal. A Champagne Week egy kiemelkedő lehetőség számunkra, hogy olyan maradandó élményt szerezzünk a vendégeknek, amelynek köszönhetően a champagne megértése, fogyasztása és szeretete az életmódjuk részévé válhat

– fogalmazott Rozsnyói Krisztián, a Fine Brands Company értékesítésért és marketingért felelős vezetője.

A programban résztvevő vendéglátóhelyek: 

Budapest:

  • Alessio Kávézó & Étterem
  • Balagan
  • Bombay Budapest
  • Borkonyha
  • Déryné
  • DiVino Bazilika
  • Felix Kitchen&Bar
  • Flava Kitchen & More
  • Kempinski Hotel Corvinus
  • Leo Rooftop Budapest
  • Mercatino Ristorante Enoteca
  • Pasarét Bisztro
  • St. Andrea Skybar
  • St. Andrea Restaurant
  • Stand Restaurant
  • Tokio Budapest
  • Urban Betyár Restaurant
  • W Budapest
  • Yama Budapest

Vidék:

  • Apatúr Sörház, Győr
  • Avalon Resort & Spa, Miskolctapolca
  • Bambara Hotel, Felsőtárkony
  • Bori Mami, Gyöngyös
  • BOTANIQ Turai Kastély, Tura
  • Casa Christa, Balatonszőlős
  • DiVino, Győr
  • Hotel Vinifera Wine & Spa, Balatonfüred
  • IKON Restaurant, Debrecen
  • Kreinbacher Birtok, Somló
  • Lamaréda Étterem és Bisztró, Győr
  • LUA Resort, Balatonfüred
  • Mala Garden Hotel, Siófok
  • Mövenpick Balaland Resort Lake Balaton, Szántód
  • 42 Restaurant, Esztergom
  • Piac 42, Esztergom
  • Platán Gourmet, Tata
  • Sieger Sport & Gastro Bar, Győr

A figyelmetekbe ajánljuk