Ahogy az emberek, úgy az állatok is hallatnak kiáltásokat; utóbbiaknál azonban normál esetben ezek riasztó jelzések veszély esetén – például, ha ragadozók közelednek feléjük.
Sascha Frühholz, a Zürichi Egyetem pszichológusa, a PLoS Biology című tudományos lapban megjelent tanulmány vezető szerzője is kiemelte, hogy nem ismer egyetlen más fajt sem az emberen kívül, amely örömében is kiáltana.
A kutatók a különböző kiáltásokat vizsgálták, azon belül is azt, hogyan észlelik mindezeket az emberek. A résztvevőknek egy hangszigetelt szobába zárták, ahol bemutatták nekik a hangokat: például fájdalmasat, mintha egy szerettük halt volna meg vagy örömtelit, mintha nyert volna a kedvenc focicsapatuk. Hiába volt mindegyik kiáltás erőteljes és intenzív, az akusztikus eltérések érzékelhetőek voltak.
Fájdalom, harag, félelem és öröm – mindegyik érzelem felismerhető volt, ráadásul egy öntanuló algoritmus is képes is volt osztályozni a kiáltásokat A kísérlet második részében újra lejátszották a kiáltásokat, és eközben a résztvevők agyi hullámait is vizsgálták, később pedig az érzelmi természetük alapján osztályozták azokat.
A nagyagyban, a hallókéregben és a limbikus rendszerben lévő agyi területek sokkal aktívabbnak mutatkoztak a nem riasztó célú kiáltásoknál. Ezeket a hallgatók sokkal pontosabban ismerték fel, mint a segélykérő kiáltásokat.
Mindez azért meglepetés, mert az emberi evolúció során elsősorban a veszélyre és a fenyegetésre vonatkozó jeleket volt fontos felismerni.
Frühholz szerint a változás azért történt ez idő során, mert a pozitív kiáltások nagyobb súlyt kaptak, a riasztó jelzések pedig lassan elveszítették jelentőségüket. Az ember társadalmi struktúrái ellenben jóval összetettebbek lettek.
„Ma már nem osonnak a városokban veszélyes vadállatok"
– mondta Sascha Frühholz.
(MTI)
