greyscale photography of skeleton

Veled is előfordult már, hogy nehezen tudtál döntést hozni?

Az emberek túl sok időt töltenek el az egyszerű döntésekkel a döntéspszichológia szerint.


Egy vizsgálatban arra kérték a résztvevőket, mérjék fel egyes cikkek értékét, majd válasszanak egyet közülük, döntsék el például, a Kit Kat vagy Mars csokoládét választanák inkább. Az eredmények alapján könnyebben döntünk, amikor nagy értékkülönbségről van szó, hasonló termékek esetében azonban nehezebb a döntés, több időt vesz igénybe.

A résztvevők hasonlóan nehezen választottak egyet két kedvenc étel közül. A hosszú döntéshozatal viszont nem racionális, mivel ha mindkét lehetőség ennyire vonzó, a döntésnek nem kellene ennyire elhúzódnia.

A hétköznapi életben is igaz az, hogy túl sok időt töltünk azzal, hogy egyformán kellemes lehetőségek közül válogassunk. Ha Barcelona vagy Róma között kellene dönteni, amikor azon gondolkodunk, hova menjünk nyaralni, könnyűnek kellene lennie a választásnak, hiszen mindkét hely gyönyörű. Mégis nehéz a döntés.

A matematikában is megjelenik ez a gondolkodásmód. Amikor egy kutatásban azt kellett eldönteni a résztvevőknek, döntsék el, melyik szám nagyobb a másiknál, a 47 és 49 között sokkal többet gondolkodtak, mint a 12 és 35 között. A szakemberek ezt numerikus diszkriminációnak nevezték el.

Talán ez a tendencia lehet az oka annak, hogy az embereknek ilyen sokáig kell választaniuk két, nagyjából azonos értékű lehetőség közül. Ugyanúgy, ahogy nehezen tudunk megkülönböztetni egymástól közel azonos értékű számokat, nehezen választunk két hasonlóan kellemes lehetőség közül is.

George MacGill szerint

"Ha két lehetőség áll a rendelkezésére, válassza azt, amelyik nagyobb szerencsét hoz."

Tehát akkor, amikor két választás nagyjából azonosnak tűnik, bölcs dolog lehet azt választani, amelyik később több lehetőséggel kecsegtet.

(Forrás: Psychology Today)


A figyelmetekbe ajánljuk