A kritikusok szerint a kívülállók" és a városlakók képtelenek vagy nem akarják megérteni a vidéki élet valóságát.

Franciaországban ezentúl egy szavuk sem lehet azoknak, akiket bármilyen formában zavarna a vidéken élő állatokkal való együttélés, ugyanis törvénybe iktatták, hogy mindez az ország „örökségének" része.

Ezzel a lépéssel mostantól a vidéki állatok nyugodtan hangoskodhatnak vagy éppen bűzölöghetnek. A törvény elsősorban a városokból a falukba költöző személyeknek szól, akik a romantikus és csendet ígérő számításaikból kifelejtették, hogy bizony vannak arra kukorékoló kakasok vagy különböző szagos állatok is.

„A vidéki élet bizonyos kényelmetlenségek elfogadásával jár"

– indokolta a döntést Joël Giraud, a kormány vidékfejlesztési minisztere.

A törvény ráadásul pont egy kakasnak köszönhető, Maurice-nak, akinek annyi volt a vétke, hogy korán reggel kukorékolt , ami nem tetszett egy párnak, akiknek nyaralója van az Atlanti-óceánon fekvő Oléron-szigeten. A felháborodott nyaralók mindezt bíróságig vitték, ahol végül még nekik kellett állni az 1000 eurós perköltséget, mivel veszítettek. A gall kakas egyébként az ország címerállata, ezért egész Franciaország figyelte a precedens értékű eseményt.

Tehát a most csütörtökön meghozott döntés szerint ezentúl bátran kolompolhatnak a tehének, ciripelhetnek a tücskök és a traktorok is zajonghatnak.

(The Guardian)

A figyelmetekbe ajánljuk