
Johann Wolfgang von Goethe Az ifjú Werther szenvedései című regénye 1774-ben jelent meg, és szinte azonnal irodalmi szenzáció lett, ám közben egy egészen különös jelenség is felütötte a fejét: sokan meggyőződéssel hittek abban, hogy több olvasó azért vetett véget saját életének, mert a főhős…

Vannak könyvek, amelyek lassan építik fel világukat, majd egy váratlan fordulattal szinte kihúzzák a talajt az olvasó alól. Az addig biztos pontok, a szereplőkről vagy a cselekményről alkotott képünk a feje tetejére áll, és hosszú ideig, akár hetekig csak…

Az Alice Csodaországban ma a világirodalom egyik legismertebb gyerekkönyve, ám a megjelenése után több alkalommal is tiltólistára került. Lewis Carroll 1865-ben megjelent művét különböző korokban más és más okokból támadták: volt, ahol a beszélő…

Paulo Coelho a világ egyik legismertebb kortárs írója, akinek könyveit több mint 170 országban adták ki, és 83 nyelvre fordították le. Pályája nehézségekkel indult, ebben pedig a családi konfliktusoknak is nagy szerepe volt. A szerzőt háromszor is elmegyógyintézetbe…

A figyelmünk egyre inkább rövid részletekhez szokik: idézetekhez, kivágott bekezdésekhez, gyors összefoglalókhoz és néhány perc alatt elfogyasztható tartalmakhoz. Egy teljes könyv végigolvasása ehhez képest türelmet, kitartást és lassabb ritmust igényel. Robert Greene amerikai író szerint éppen…
május 16., 2026 ● Oláh-Bebesi Borbála
Képtelen vagy végigolvasni egy könyvet? Egy író szerint ez…
Oláh-Bebesi Borbála

Ma már nehéz elképzelni a fantasyt J. R. R. Tolkien világa nélkül, A Gyűrűk Ura azonban megjelenésekor korántsem aratott osztatlan sikert. A Nobel-díj 1961-es archívumából évekkel később derült ki, hogy a bizottság Tolkien nevét is mérlegelte, majd gyorsan elvetette. Az…
május 15., 2026 ● Oláh-Bebesi Borbála
Hiába rajong érte a világ, a Nobel-bizottság nem tartotta…
Oláh-Bebesi Borbála

Négy friss kötetet ajánlunk, amelyek egészen különböző módon beszélnek emlékezésről, traumáról vagy éppen a magányról. Van köztük verses regény, novelláskötet és nagyívű családregény is – az viszont közös bennük, hogy egyik sem gyorsan felejthető…
május 10., 2026 ● Gerlei Dávid
3+1 nemrég megjelent, tartalmas könyv, ha a nyár elejét…
Gerlei Dávid

Ha szeretsz olvasni, és utazás közben is azokat a helyeket keresed, ahol egy város irodalmi élete is közelről látszik, 2026-ban Rabatra érdemes figyelni. Marokkó fővárosa ugyanis idén az UNESCO Világ Könyvfővárosa lett, így az észak-afrikai régióban egy teljes…
április 28., 2026 ● Hamu és Gyémánt
Irodalom, bazárok és marokkói kultúra: Rabat idén a…
Hamu és Gyémánt

Janikovszky Éva 1926. április 23-án született, így idén ünnepeljük születésének 100. évfordulóját. A 20. századi magyar gyerekirodalom egyik legfontosabb alakja volt, de a szövegek mélysége miatt a felnőtteket is képes volt magával ragadni. A hang, amivel mesélni tudott…

A 79 évesen elhunyt Nádasdy Ádám nyelvészprofesszorként vált országosan ismertté, de műfordítóként is maradandót alkotott. Generációk számára tette közérthetővé a nyelvről való gondolkodást, miközben Shakespeare- és Dante-fordításaival új hangon…

Nádasdy Ádám ritka helyet foglalt el a magyar kulturális életben. A 79 éves korában elhunyt író, költő, műfordító és nyelvész nem egyszerűen elismert tudós volt, de olyan tanár is, aki évtizedeken át képes volt közel vinni a nyelv szeretetét még azokhoz is…
