chris cornell

A zenész már nem érhette meg, hogy kiadja utolsó anyagát, családja befejezte és kiadta helyette. A lemez néhány kedvenc számának feldolgozásaiból áll.


A Soundgarden és az Audioslave egykori énekese, Chris Cornell júliusban ünnepelte volna 56. életévét, amit sajnálatos módon már nem érhetett meg. Özvegye, Vicky Cornell megosztott ekkor egy sose hallott felvételt az énekestől, ami a Guns 'N Roses Patience című dalának feldolgozása volt. Most kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen fiókban maradt feldolgozás Cornelltől.

A családja ugyanis most váratlanul kiadott egy teljes lemezt az énekes különböző feldolgozásaiból No One Sings Like You Anymore címmel. Már streamelhető, de jövő év március 19-étől akár fizikai formában, például bakeliten is meg lehet vásárolni. A dalok közt találunk Prince, John Lennon, Electric Light Orchestra és Janis Joplin feldolgozást is többek között.

Az anyag egyébként nem csak a képzeletbeli padlásról előtúrt régi felvételei egyébként, hanem egy album, amin Cornell azzal a szándékkal kezdett el dolgozni, hogy az majd meg is jelenik. Szeretett volna ugyanis egy feldolgozásalbumot a dalokkal, amik megérintették őt és alig várhat, hogy kiadhassa. Sajnos ezt már nem érte meg, de családja úgy érezte, be kell fejezniük érte, most pedig végre hallhatjuk is a kész anyagot – írja a Brooklyn Vegan.


A figyelmetekbe ajánljuk