Szuperszonikus repülő

A Boom Supersonic repülési startup bemutatta a szuperszonikus utasszállítójuk prototípusát. A cél, hogy a következő generációs, legendás Concorde gép utódja legyen.


3,5 óra alatt Londonból New Yorkban lehetünk pár év múlva.

XB-1-re keresztelt jetben a tervek szerint 44 utas fér majd el, akiket három, a General Electric által készített J85-15 hajtómű szállít majd a hangsebességnél is gyorsabban. A cég egy picit megcsúszott a gyártási folyamatokkal, először 2016-ban mutatták be az XB-1 terveit, amikor azt ígérték, hogy már 2017-ben elkezdik a repülési teszteket, és 2020-ban már utasokkal is forgalomba álltak volna. Ebből végül egy évtizedes csúszás lett, és a 2029-es dátumot lőtte be a gyártó.

​boom

A mostani bemutatón egy nagyjából 20 méteres, kicsinyített változatot prezentáltak, amiben még csak a pilótafülkét alakították ki. Az ütemterv szerint 2021-ben már kezdik a tesztelését a levegőben. Várhatóan eléri majd az 1.3 Mach sebességet is (1600 kilométer per óra).

boom

A nehézkes indulásnak nagy köze van ahhoz, hogy 2003 óta nem repült kereskedelmi forgalomban szuperszonikus repülő. A legendás Concorde, amit az Air France és a British Airways üzemeltetett, a 2001-es párizsi baleset és a fenntartási költségek miatt végleg a garázsba gurult.

Az XB-1 egyik fő kérdése, hogy a tervezett az 1,5 millió forintnak megfelelő dollárú jegyekre lesz-e kereslet. 2029-től elvileg kiderül.

A figyelmetekbe ajánljuk