Az állatok már a járvány előtt is gyakorolták a távolságtartást
Az állatok maguktól, ösztöneikre hallgatva gyakorolják a biztonságos távolságtartást, ha beteg van köztük – olvasható a Science tudományos magazin számában megjelent tanulmányban.

Csak pár állatot említve: hangyák, a vérszopó denevérek vagy a mandrill nevű majomfaj már jóval azelőtt gyakorolta a biztonságos távolságtartást beteg társaikkal, hogy az ember a világjárvány miatt rákényszerült volna.
És még számos más faj gyakorolja a távolságtartást, amit a kutatásban részletesen bemutat az amerikai kutatócsoport.

„Ösztönösen otthon maradunk és csökkentjük a másokkal való kapcsolatokat, amikor betegek vagyunk. Ezt látjuk számos állatfajnál is, de az ember gyakran elnyomja magában az ösztönt, amiért nagy árat kell fizetni magának és a közösségnek is, mivel nagy a nyomás, hogy tovább dolgozzon vagy például iskolába járjon."

– mondta az EurekAlert cikkében a Virginiai Egyetem Természettudományi Karának biológusa, a kutatás vezetője.

Azért választották a tanulmányhoz a vérszopó denevéreket, mert ezt a fajt már alaposan kutatta a tudomány, ismert, hogy – szemben a gyümölcs- vagy rovarevő denevérekkel – erős társas kötelékben élnek, megosztják az élelmet és tisztogatják egymás bundáját.

A kísérletben a kutatók egy baktérium sejtfajának egy darabkáját injekciózták a denevérekbe. Ez nem ártott az állatoknak, de kiváltotta az immunválaszt és a betegség alatti viselkedést, így az aktivitásuk csökkenését vagy a mások bundájának ritkább tisztogatását.

„A passzív közösségi távolságtartás a vérszívó denevéreknél a betegség alatti viselkedés mellékterméke: a beteg állat letargikus lehet, így az energiáit az immunválaszra fordíthatja. Láttuk, hogy ez az enerváltság csökkenti az állatok közötti interakciót, a kurkászást is"

– idézte az MTi Sebastian Stockmaier, a kutatás egyik résztvevőjét.

A mandrillok, számos más mas majomfajhoz hasonlóan a tisztaság és a társas kötődések ápolása miatt szintén kurkásszák egymást.

Az ő közösségi távolságtartásukban azonban stratégia figyelhető meg: mivel a kurkászás fontos a közösségbeli helyzetük megtartásához, elkerülik a csoport beteg tagját, azonban alkalmanként mégis kockáztatják a fertőzést, ha közeli rokonról van szó, az ő bundáját kitisztítják.

Ezzel szemben a hangyák sok faja aktív közösségi távolságtartást gyakorol:

a beteg egyed feláldozza magát a boly érdekében, elhagyja a csoportot.

Más esetekben az egészségesek térnek ki a beteg állat útjából, mintegy kizárva azt, hogy meg ne fertőzzék a csoport többi tagját.


A figyelmetekbe ajánljuk