A nocicepció (vagy neuralis érzékelés) – a kellemetlen ingerek, köztük a kémiai égés, az éles vágás és a zúzódásos nyomás érzékszervi idegrendszer általi érzékelése – számos fiziológiai és viselkedési reakciót vált ki az állatokban. Ezek egyike lehet a fájdalom érzékelése.
Az már jól dokumentált, hogy a rovarok elkerülő válaszokat adnak a potenciálisan káros vagy fájdalmas érintkezésekre.
2019-ben kísérletek során kiderült, hogy az általánosan vizsgált gyümölcslégy (muslica) a krónikus fájdalom tüneteit mutatta, miután a kutatók eltávolították az egyik lábát. Miután a rovar teljesen meggyógyult, a kutatók megállapították, hogy a másik lába hiperérzékennyé vált.
A szerzők ezt arra vezették vissza, hogy a légy elvesztette a „fájdalomfék" mechanizmusát az ideghúrjában. A fájdalomfék-mechanizmus csillapítja a fájdalomérzetet, de a gyümölcslegyeknél, amikor az érzékelőidegeket túlstimulálták, a fék teljesen kikapcsolódott.
Mivel azonban még a baktériumok is eltávolodnak a kellemetlen ingerektől, a kutatóknak a fájdalom észlelése más élőlényekben nem olyan egyszerű, mint figyelni, hogy egy káros érintésre negatív reakciót mutatnak-e a rovarok.
Ahhoz, hogy tudatosan regisztráljanak egy fájdalomérzetet, egy összetett fiziológiai rendszerre van szükség, amely összeköttetésben áll az aggyal, illetve más érzelmekkel is.
Az emlősöknél a nociceptorok (fájdalomreceptorok) a negatív ingerekre riasztást küldenek az agyba, ahol a neuronok létrehozzák a fájdalom negatív és szubjektív, fizikai és érzelmi érzését.
A vizsgálatok azt mutatják, hogy a nocicepció és a fájdalom egymástól függetlenül is szabályozható, és mindkettő szabályozására külön rendszereket azonosítottak.
Viszont ezeket a rendszereket a rovarokban még nem sikerült teljes mértékben azonosítania a tudománynak.
A fenti független szabályozásra jó példa egy katonai sérülés, ahol a katonák néha észre sem veszik a súlyos sebesüléseket a harctéren, mivel a szervezet saját ópiátjai elnyomják a nociceptív jelet.
A ScienceAlert mutatta be a Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences című folyóiratban megjelent tanulmányt, amiben a kutatók azt vizsgálták, hogy a rovarok agya tartalmazza-e azokat az idegi mechanizmusokat, amelyek az alapvető neuralis érzékelések helyett a fájdalomszerű érzékelést mutatják
A kutatók áttekintették a tudományos szakirodalmat, és több olyan bizonyítékot találtak, amely arra utal, hogy a mechanizmus jelen van a rovarokban.
Mint kiderült, noha hiányoznak az opioid receptorok génjei – amelyek nálunk a fájdalmat szabályozzák le –, a traumatikus események során más fehérjéket termelnek, amelyek ugyanezt a célt szolgálhatják.
A viselkedésbeli bizonyítékok arra is utalnak, hogy a rovarok rendelkeznek olyan molekuláris útvonalakkal, amelyek elnyomják a káros érintkezésre adott válaszreakciókat, mind a perifériás, mind a központi idegrendszerük esetében.
Például egy cukoroldat jelenléte elnyomja a poszméhek normális elkerülését a kellemetlen ingerektől.
Anatómiai szempontból a rovarok az agyból az idegszálaik azon részébe ereszkedő idegsejtekkel rendelkeznek, ahonnan a káros érintésekkel szembeni védekező reakciójuk ered.
Mi több, a hernyók még a sebesülés után is alkalmaz enyhítő vagy ápoló viselkedést. A kutatók szerint a következtetések még nem biztosak, de együttesen úgy tűnik, hogy a rovarok valóban rendelkeznek valamilyen, a miénkhez hasonló fájdalomválasz-szabályozó rendszerrel, amely összhangban van a fájdalomélmény létezésével is.
Mivel azonban a rovarok nagy és változatos csoportot alkotnak, könnyen elképzelhető, hogy a nocicepció szabályozásának komplexitása és a lehetséges fájdalomérzet is nagymértékben különbözik közöttük.
A kutatók szerint azonban az esetleges fájdalomérzetük fontos etikai kérdéseket vet fel, amelyek további vizsgálatot igényelnek – különösen az ilyen állatok jövőbeni, tervezett tömeges tenyésztésének fényében.
Mivel a hagyományos állattenyésztés nagymértékben hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, az ENSZ a rovarok tömeges élelmiszer-termelését javasolja. Az etikai következményeket azonban nem vették figyelembe, mivel az állatjóléti védelmek általában nem terjednek ki a rovarokra – a kutató szerint pedig érdemes lehet újra megvizsgálni a terveket.
