Engedélyezték, hogy emberek fejébe ültessék Elon Musk agychipjeit
2023-05-26
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) engedélyt adott Elon Musk Neuralink vállalatának, hogy az agyba ültethető chipjeiket embereken is teszteljék, írja a BBC. Az indoklás szerint a jóváhagyás „a Neuralink csapatának az FDA-val szoros együttműködésben végzett hihetetlen munkájának eredménye"
A Neurolink még 2022 elején kért először engedélyt, de első körben ezt az FDA még visszautasította, mivel nem találták elég biztonságosnak az emberi kísérletekhez. A Neurolink a hírt Twitteren is bejelentette, ahol azt írták, hogy a klinikai teszteket egyelőre még nem végeznek, és nem kezdik el azonnal a résztvevők toborzását.
A cég azt reméli, hogy mikrochipek segíthetnek többek között a lebénult és vak embereken, valamint a fogyatékkal élők számára is segítséget nyújthat a technológiai eszközök használatában.
A chipeket úgy tervezték, hogy értelmezzék az agyban keletkező jeleket, és Bluetooth-on keresztül továbbítsák az információkat az eszközöknek.
Röviden: a cél, hogy visszacsatolásra alkalmas szálakat helyezzenek az agyba, amelyek képesek kommunikálni a külső számítógépes jelekkel, ami által felfedhető, hogy mit szeretne tenni a chip „tulajdonosa". A mozgásképtelen embereknél ez úgy nézne ki, hogy egy chip feltérképezné, hogy a személy mit szeretne tenni, a mozgásválaszokért felelős sérült rendszerben pedig egy másik eszköz segítene megvalósítani neki a mozgást.
Musk továbbá telepátiát is szeretne létrehozni az eszközzel, ami azt jelentené, hogy a két ember agyában lévő chip kommunikációja révén megvalósulhatna a beszéd nélküli párbeszéd is.
Ez is érdekelhet: Újabb áttörés: Elon Musk majma már az agyával irányít egy játékot
Pager, a nine year old Macaque, plays MindPong with his Neuralink. www.neuralink.com.
Monkey MindPongA Neurolinket több esetben vizsgálták már hatóságok, és kritikák kereszttüzébe került az utóbbi időben, főleg az állatokon végzett kísérletekkel kapcsolatban: a vállalat 2018 óta nagyjából 1500 állatot ölt meg kísérletek során.