A sorozat alkotója, David Fincher nem igazán lát arra esélyt, hogy folytatódjon a széria.



David Fincher interjút adott a Vulture-nek új filmje, a Mank népszerűsítése céljából. Természetesen szóba került a Mindhunter is, amit Netflix határozatlan időre szünetre küldött a második évad után. A széria jövője kérdéses, sőt Fincher szerint valójában nem is fog visszatérni.

Elég drága sorozat volt ahhoz képest, hogy mennyien nézték. A Netflix azt mondta nekem, hogy fejezzem be a Manket, aztán majd meglátom, hogy érzem magam a szériával kapcsolatban, de őszintén nem hiszem, hogy meg fogunk tudni csinálni egy harmadik évadot kevesebbért, mint amennyibe a második került. Bizonyos szinten azért realistának kell lenni az elköltött pénzt és nézőszámot illetően.

www.youtube.com

Mindhunter | official trailer (2017)

Persze a Mindhunter költségei csak egy része a dolognak, Fincher ugyanis picit ki is fáradt a készítésében. A rendező három éven keresztül évi 6-7 hónapot dolgozott a szérián Pittsburgh-ben.

Sok volt ez nekem. Az első évadot vezetőíró nélkül csináltuk végig, úgy, hogy minden héten helyettesként beugrottam én elvégezni a feladatot. Második évadtól aztán érkeztek forgatókönyvek hozzánk, de aztán elolvastam őket és nem tetszett egyik sem. Szóval kidobtuk őket és elkezdtük előről.

www.youtube.com

MINDHUNTER | Season 2 | Official Trailer

Bár ez még változhat, hisz hivatalosan nem modnták ki, hogy vége a Mindhunternek. A rendezőfenomén szavaiból nem az jön le, hogy egyszerűen túl kevés a nézője a sorozatnak ahhoz, hogy megérje neki ennyi energiát beleölni.

Behúztam a projektbe Courtenay Milest, akivel nagyon szerettem dolgozni segédrendezőként, végül úgy alakult, hogy ő lett a Mindhunter másik vezető írója. De 90 órákat dolgoztunk hetente. Gyakorlatilag megszűnik az életed addig, amíg csinálod. Amikor végeztem a második évaddal, teljesen ki voltam merülve és azt mondtam, nincs egyszerűen energiám elkezdeni előkészíteni a harmadik évadot.