Fotó: Josh Nezon/Unsplash
Vonaton él egy 17 éves fiú – jobban kijön, mintha albérletet fizetne
2024-03-13
Fotó: Josh Nezon/Unsplash
Egy 17 éves német fiú a digitális nomádság és a home office koncepcióját emelte extrém szintre. Szó szerint folyamatosan mozgásban van, hiszen a német vasút járatainak első osztályán telnek mindennapjai, írja a Business Insider.
Lasse Stolley már csaknem egy éve tartózkodik életvitelszerűen Németország vonatain, miközben online dolgozik és tanul. Mint elmondta, családja gyakran költözött, így gyerekkorának szerves része volt az állandó utazás.
Számomra teljesen természetes volt mindig máshol felébredni. Az otthon fogalma kezdett egyre jobban elmosódni.
Ez is érdekelhet! 4+1 csodás úti cél, ahová hálókocsin is utazhatsz Budapestről
Stolley az eddigi vonatútjai során több mint 500 ezer kilométert tett meg. Az első hónapok saját bevallása szerint elég húzósak voltak, hiszen a vonaton elaludni nem egyszerű – emiatt előfordult, hogy napjai félálomban teltek. Ráadásul rutin hiányában sokszor lekéste a csatlakozást, ezért pedig kénytelen volt pár éjszakát kihalt állomásokon tölteni.
Egy idő után viszont belejött az új életformába, és elkezdett minden utazást pontosan megtervezni. Ebben az is segít, hogy az összes tulajdona elfér egy kis hátizsákban: mindössze négy pólót, két nadrágot, alsóneműt, egy nyakpárnát, egy takarót, egy laptopot és egy fejhallgatót tart magánál.
Ajánljuk figyelmedbe! 5 új utazási trend, amely nagyban meghatározhatja a 2024-es évet
Stolley nem tervez felhagyni az utazással, és további életét is a német vasúton képzeli el. Ha befejezi tanulmányait, az út során szerzett tapasztalataiból szeretne megélni – úgy látja, tanácsadóként hasznos információkat nyújthatna a vasúti társaságoknak.