Álommunka a pároddal: közel 4 millió forintot ajánlanak utazásért cserébe

Álommunka a pároddal: közel 4 millió forintot ajánlanak utazásért cserébe

A népszerű utazási portál, a Kiwi idén is meghirdette a 12 World Travel Hacker néven futó kampányát, melynek keretein belül olyan lelkes fiatalokat keresnek, akik vállalnák, hogy négy héten keresztül bejárják a világot.


A Kiwi 2024-ben is lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy 10 ezer eurós (megközelítőleg 3,9 millió forintos) fizetésért cserébe bejárják a világot. Ebből az összegből tudják finanszírozni az utazásaikat, illetve aa maradék összeget megtarthatják. A World Travel Hacker kampány keretében 12 párnak ajánlják fel a lehetőséget, akiknek a nyár alatt a kiruccanások mellett különféle feladatokat is teljesíteniük kell – írja a Drive Magazine.

Ez is érdekelhet! Álommeló: hivatalos macisimogatókat keresnek Mexikóban

A legfőbb előny az álláshoz, ha a jelentkezők értenek a közösségi médiához, hiszen minden minden utazást dokumentálniuk kell majd.

További szempont az is, ha az aspiránsok szép számú (minimum 500) követővel rendelkeznek, akiknek egyedi stílusuk informatív tartalmakkal egészül ki, nem utolsó sorban pedig közösségimédia-profiljuk valamiben különbözik a többi utazós influenszerétől, bloggerétől.

A portál számára az is fontos, hogy a jelentkezők tisztában legyenek azzal, hogy hogyan lehet egy-egy utazást a legokosabban megvalósítani.

Fontos, hogy meg tudják keresni a legolcsóbb repülőjáratokat, a legjobb ajánlatokkal kecsegtető bárokat és éttermeket, fel tudják kutatni az eldugott látványosságokat és a leginkább pénztárcabarát programokat.

Azt is szem előtt kell tartani, hogy a páros ajánlat a pár mindkét tagjára vonatkozik, így nem elég, ha csak az egyik utazó posztol, kommentel, és oszt meg tartalmakat másokkal, a duó mindkét tagjának teljesítenie kell ezeket a feladatokat.Emellett angol nyelvtudásra, nyilvános profilra és érvényes útlevélre is szükségük lesz.

Olvasd el ezt is! Egy vagyont fizetnek azért, hogy a világ egyik legszebb tengerpartján dolgozz

Amennyiben Instagramon vagy TikTokon követőink száma meghaladja az 500-at, akkor ezen a linken tudunk jelentkezni június 19-ig.

Ha leadtuk a jelentkezést, akkor a Kiwi csapata megvizsgálja majd a közösségi média profilunkat, és ha szimpatikusak vagyunk nekik, akkor értesítenek minket. Ezt követően bele kell kezdeni a próbatartalmak gyártásába, melyeket első körben erre a három témára kell felépíteni.

A casting során

  • el kell mondanunk, hogy miért válasszon minket a Kiwi;
  • be kell mutatnunk a bajtársunkat; és
  • ismertetnünk kell a legjobb spórolós utazási tippjeinket.

A figyelmetekbe ajánljuk