Shutterstock
Bemutatták a négy magyar űrhajósjelöltet – 3 mérnök és egy orvos van (űr)versenyben
2023-03-07
Bemutatták azt a négy űrhajósjelöltet, akik közül kikerül az az ember, aki a HUNOR program keretében, az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével, 2024 végén vagy 2025 elején 30 napos kutatási misszión vesz részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) – írja az ATV.
A programra körülbelül 240 ember adta be a pályázatát, akik különböző teszteken és vizsgálatokon estek át az Európai Űrügynökség bázisán, a Semmelweis Egyetemen és a Magyar Energiatudományi Intézetben.
A kiválasztott az Európai Űrügynökség és az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vesz majd részt az ISS-en, ahol magyar űreszközöket fog tesztelni és kísérleteket végez magyar kutatócsoportok számára. Az érintettek a következő évben további képzéseken és teszteken fognak átesni annak érdekében, hogy a folyamat végén teljességgel megalapozott döntés születhessen.