Fotó: Shutterstock
Új érv a piros mellett: a görögdinnye eddig nem vizsgált egészségügyi előnyét fedezték fel
2023-05-15
Fotó: Shutterstock
Úgy tűnik, a görögdinnye még táplálóbb, mint azt a korábbi kutatások sugallták.
A Nutrients című szaklapban megjelent új tanulmány szerint a görögdinnye fogyasztása valóban segíthet a teljes tápanyagbevitel és az étrend minőségének növelésében. A tanulmány szerzői megállapították, hogy azok az emberek, akik görögdinnyét fogyasztottak, nagyobb mennyiségben jutottak olyan alapvető tápanyagokhoz, mint az élelmi rostok, a magnézium, a kálium, a C- és az A-vitamin, valamint a likopin és más karotinoidok − írja a Healthline.
A görögdinnye tehát növelheti a tápanyagbevitelt, valamint a táplálkozás minőségét mind a gyermekek, mind a felnőttek esetében.
Ha tovább olvasnál: Nyakunkon a dinnyeszezon, úgyhogy segítünk jól választani
Továbbá a következő egészségügyi előnyökkel is jár a dinnye fogyasztása:
Ez is érdekelhet: Készíts te is görögdinnye-salátát!
Fotó: Shutterstock
A görögdinnye segítséget nyújt a hidratáltság megőrzéséhez, és gazdag C-vitaminban, magnéziumban, kalciumban és káliumban. Emellett alacsony a glikémiás terhelése, ami ellensúlyozza azt az elképzelést, hogy a görögdinnye fogyasztása szélsőséges vércukor- és inzulinszint-emelkedéshez vezet
− mondja Kristin Kirkpatrick táplálkozási szakértő.
A görögdinnye szív-egészségügyi előnyeit a likopinhoz, egy növényi antioxidánshoz köti. A likopin az a tápanyag, amely bizonyos gyümölcsöknek a rózsaszín vagy vörös színt adja.
A tanulmányok kimutatták, hogy másfél csésze görögdinnye körülbelül 9-13 milligramm likopint tartalmaz. Tehát a görögdinnye átlagosan mintegy 40%-kal több likopint tartalmaz, mint a paradicsom.
Magas a citrullin nevű aminosav tartalma is, mely népszerű edzéskiegészítő, mivel tágíthatja az ereket, és elősegítheti az izomnövekedést, továbbá csökkenti a vérnyomást és segít megelőzni az artériák eltömődését.
A magas cukortartalmú desszerteket is helyettesíthetjük görögdinnyével. Vagy fagyaszd le a görögdinnyét, és készíts belőle ínycsiklandó slushie-kat. A grillezett görögdinnye szeletek jól illenek a rukkolás salátákhoz is. A hideg görögdinnye salátához keverd össze a felkockázott görögdinnyét, apróra vágott uborkát, morzsolt fetasajtot, valamint friss bazsalikom- és mentaleveleket. Ha kicsit flancosabbra akarod venni a figurát, mézzel és lime-lével is ízesítheted.
A görögdinnye mangóval, lilahagymával, jalapenóval, lime-mal és korianderrel keverve remek salsa is készíthető. Tálald chipsekkel, vagy csirkével vagy hallal egy étkezésnél!