Váratlan szereplő taszította le a Daciát az eladási listák éléről
2023-11-03
Éveken keresztül a kedvező árairól híres Dacia vezette az újautók európai eladási listáját, azonban most egy meglepő márka taszította le a román eredetű céget a trónról.
A Haszon magazin a Vezess.hu-ra hivatkozva azt írja, hogy egy nemrégiben megjelent, 43 európai országot vizsgáló felmérés szerint trónfosztás történt az újautó-eladások tekintetében.
A gyártók minden bizonnyal örülnek, ugyanis a statisztikák szerint összesen 9,68 millió új személyautót adtak el idén szeptember végéig, ez pedig 17 százalékkal több, mint 2022 első három negyedévében.
Ez is érdekelhet: Úgy tűnik, a NASA kezd kétségbe esni Elon Muskék húzásai miatt
A kimutatás szerint az új autókra csupán Norvégiában és Magyarországon csökkent a kereslet. A többi 41 ország közül pedig leginkább Portugáliában (plusz 34,1 százalék), Belgiumban (plusz 33,2 százalék) és Horvátországban (plusz 32,3 százalék) emelkedtek az eladások.
Érdemes azt is megjegyezni, hogy a 2023-ban értékesített új személyautók között 14,8 százalék volt a villanyautók, valamint 27,3 százalék a hibrid meghajtásúak aránya.
A 2023-ban legnagyobb számban értékesített autók az európai újautó-piacon: