5+1 kastély, ahol romantikus regényben érezhetjük magunkat

Ma már nem kell főúri méltóságnak lenni ahhoz, hogy bejussunk Európa impozáns kastélyaiba. Van, amelyikbe csak körülnézhetünk, de akad olyan is, amelyben akár meg is szállhatunk, hogy néhány éjszakán át főnemesnek érezzük magunkat.



Ballyfin Demesne – Írország

Ballyfin kast\u00e9ly \u00cdrorsz\u00e1gban

Ballyfin Demesne, Ballyfin, Írország

Christina Keddie

A trópusi csodahoteleket megelőzve választották már a világ legjobb szállodájának, pedig 2011 előtt még csak egyike volt az erősen felújításra szoruló ír kastélyoknak. A Ballyfin Demesne-t egy arisztokrata család építtette, majd egy évszázad múlva el is adta, hogy iskola nyílhasson benne. A végzetes amortizációtól egy nyolc évig tartó restaurálási projekt mentette meg, amely után ötcsillagos hotelként nyitotta meg kapuit. A felújított épület ma régi pompájában tündököl, és a birtokon a luxus a legmagasabb szintjére lép: 1832-ből származó itáliai mozaikpadló, műalkotások borította falak, pompás bútorok, haute cousine, világszínvonalú borkínálat, remek kiszolgálás, elegáns programok és mindössze 20 lakosztály, így a nyugalom is garantált – mindez egy 600 hektáros meseszép birtokon.

Château de Gudanes – Franciaország

Egy ausztrál házaspár 2012-ben, franciaországi nyaralásuk alatt szeretett bele a Château de Gudanes-ba, ezzel végérvényesen megváltozott a sorsuk: egy év múlva megvásárolták a romosan is lenyűgöző 18. századi kastélyt, majd megkezdték a felújítási munkákat. A világ az Instagramon keresztül követhette végig, hogyan kel új életre az épület, amelynek falai közé második éve olykor vendégeket is fogadnak. A vendégek kiélvezhetik a slow living valamennyi előnyét: jóga, piknik, lovaglás, a környék és a helyi gasztronómia felfedezése is szerepel a programkínálatban.

Highclere Castle – Anglia

Downton Abbey kast\u00e9ly napf\u00e9nyben

A hampshire-i Highclere-kastély

traveldailymedia.com

2018 szeptemberében tíz héten keresztül tartó forgatás vette kezdetét a hampshire-i Highclere-kastélyban, melyet szerte a világon a Downton Abbey-vel azonosítanak. A kamerák azután tértek vissza az ódon falak közé, hogy a Golden Globe- és Emmy-díjas sorozat 2015-ben véget ért, majd az alkotók bejelentették, mozifilm formájában érkezik a folytatás. A legnagyobb rajongók a premier előtt még barangolhattak egyet egyet a Jakab-stílusú kastélyban, illetve a hozzá tartozó, 2000 hektáros birtokon, ugyanis a tulajdonos, George Herbert, Carnarvon 8. earlje több időpontban is megnyitotta otthona kapuit az érdeklődők előtt.

Plas Teg – Wales

Plas Teg-kast\u00e9ly

A Plas Teg-kastély

mikeysphotos.weebly.com

Észak-Wales egy hűvös, ködös zugában áll a fenséges Plas Teg-kastély, amely egyszerre ismeretes a Jakab-korabeli építészet zsenialitását hirdető szépségéről, valamint a falai között máig kísértő szellemekről. Egy bizonyos Sir John Trevor építtette az 1600-as évek elején, aki állítólag évszázadok múltán sem képes lemondani a házáról. Legalábbis lelkileg, ugyanis a tulajdonjog már jelenlegi, hús-vér lakóit illeti, akik néhány éve komoly felújítást hajtottak végre az épületen.

Egyes szemtanúk szerint ráadásul Sir Trevor nincs egyedül, olyannyira nem, hogy a Plas Teget a paranormális jelenséget kutatók az ország „legszellemesebb" házának tartják. Jóllehet privát otthonként funkcionál, előre meghirdetett időpontokban látogatható: lehet benne gyönyörködni, borzongani, és leginkább örülni annak, hogy éjszakára nem kell maradnunk.

Château de Groussay – Franciaország

\u200bCh\u00e2teau de Groussay francia kast\u00e9ly emberekkel

Château de Groussay, Montfort-l'Amaury, Franciaország

Wikipédia

Mindössze 15 perc: ennyit kell autóznunk Párizsból a magával ragadó, Montfort-l'Amaury nevű településig, ahol a Versailles-hoz képest kis ékszerdoboznak tetsző, ám nem kevésbé érdekes Château de Groussay fekszik. A kastélyt 1815-ben építették De Charest hercegnőjének (aki a XVI. Lajos és Mária Antónia gyerekeit nevelő márkiné lánya volt), 1930-ban azonban új tulajdonoshoz került, s kertjét angol–kínai stílusúvá alakították, illetve mutatós pavilonokat és még egy mini színházat is létesítettek benne.

A főépület egyik érdekessége, hogy könyvtára inspirálta Cecil Beatont a My Fair Lady könyvtárszobájának megtervezésében, a falain pedig még látszanak azon festmények helyei, amelyeket az aktuális előtti tulaj apránként eladogatott. Normál esetben minden hétvégén 11 és 19 óra között látogatható, illetve időnként előadásokat is tartanak az igazi kuriózumnak számító kerti színházában.

Ackergill Tower Castle – Skócia

Ackergill Tower kast\u00e9ly a tengerparton naps\u00fct\u00e9sben

Ackergill Tower kastély, Skócia

vjm.hu

Amennyiben egy igazi skót várkastélyban szeretne megszállni valaki, keresve sem találhat romantikusabbat az Ackergill-kastélynál. Skócia északi partvidékén, a morajló tenger partján, nagyvárosoktól meglehetősen távol fekszik ez a 15. századi luxushotel. Hatalmas társalgóiban a kandallók körül süppedős bőrfotelokban ücsöröghetünk, a csendet legfeljebb az összekoccanó billiárdgolyók törik meg. A kissé nyikorgó parketta, az állandóan süvítő szél, a pislákoló gyertyafény és a hatalmas falfestményekről ránk meredő portrék kellőképpen megalapozzák a kísérteties hangulatot – amit csak tovább fokoz, hogy a kastélynak évszázadok óta kísértete is van, elhunyt úrnője személyében.

A figyelmetekbe ajánljuk