2 millió dollárért kelt el ez az óra

Gőzerővel folynak a legnagyobb aukciós házak árverései, és nem is akármilyen tételekkel. Most mutatunk egy kiemelkedő darabot.


A Sotheby's legutóbbi, július közepi aukcióján eladásra kínálták az angliai uralkodó, III. György király Breguet márkájú zsebóráját, amit végül 1,6 millió fontért, vagyis közel 600 millió forintért vitt el egy licitáló. A különleges kiegészítő a The Collection of the Connnoisseur elnevezésű gyűjtemény egyik darabja volt, amelynek összértéke több mint 5 millió fontra rúgott.

Az órás, aki a felső tízezer kedvelt alakja lett

A brit uralkodó 1808-ban, a napóleoni háborúk ideje alatt vásárolta meg az órát, amit négyperces Tourbillon szerkezettel és angol óralappal szerelt fel a modern óragyártás első képviselője, Abraham-Louis Breguet.

Az órás 1775-ben nyitotta meg első műhelyét Párizsban és pillanatok alatt a felső tízezer kedvelt figurájává vált. Többek között Napóleont és Marie Antoinette francia királynőt is a vásárlói között tudhatta.

Történelmi és technológiai ritkaság

A kis szerkezet színaranyból készült, a hátulján pedig megtalálható a király monogramja is. Az elmúlt években egyszer már kalapács alá kerülő időmérőt először 1955-ben Londonban, a Brit Időmérési Kiállításon láthatta a nagyközönség, majd legközelebb csak 1999-ben egy aukción, amikor egy gyűjtő közel hétszázezer dollárért vásárolta meg magának.

Bár többszörösen összetett történelmi jelentősége miatt egy ilyen tárgyat birtokolni már önmagában kivételes, technológiát tekintve is ritkaságról van szó, ugyanis ez az egyetlen létező, négyperces Tourbillon szerkezetű, angol számlappal ellátott óra.

Forrás: Robb Report

Szerző: Fülöp Luca

A figyelmetekbe ajánljuk