Z-generáció, te különc! De vajon tényleg ők változtak meg? Nem lehet, hogy csak a szabadságukat irigylik sokan? Mennyi köze van ehhez a közösségi média elterjedésének? Utóbbi szinte naponta nyomokat hagy társaskapcsolatainkon, önértékelésünkön és az élethez való hozzáállásunkon. Nem mindegy, hogyan és mikor reagálunk dolgokra: a politikai korrektség és a testpozitivitás újfajta kommunikációs stratégiát kíván meg tőlünk. De akkor tényleg szabadságról van szó? Erről beszélgettünk Bereczki Enikő, generációs-, ifjúsági szakértővel.
Csapjunk a közepébe: a mai fiatalok tényeg hajlamosabbak a kiégésre?
Ez egy nagyon érdekes kérdés. Ezt több oldalról is meg lehet világítani. Egyrészt nem szabad elfelejtenünk, hogy az előző generációknál ez a probléma abszolút nem került fókuszba. Talán az X-generáció – a mostani fiatalok szülei – találkozhatott először ezzel a fogalommal, hogy „kiégés”. Természetesen a kiégés mint jelenség, mindig is létezett, de nem volt nevén nevezve.
Már akkor is érezhető volt a tiniknél ez a fajta fásultság?
Az idősebb generációnál leginkább azoknál jelentkeztek a kiégés első jelei, akik már jóideje – jellemzően humán szakterületeken dolgozó embereknél – jelen voltak a munka világában. Sokáig létezett is egy szemlélet, hogy ez nem rögtön, munkavállalás előtt kezdődik. Most azt lehet látni, hogy a fiatalok is kiégnek, már akár az iskola időszakában is.
Bereczki Enikő
Mi gyorsította fel ezt a folyamatot?
Ehhez erősen hozzátesz az online kitettség. Egy rövid példa: nem csak az influenszerek, hanem a hagyományos tévésztárok is regisztráltak a TikTokra vagy az Instagramra, egyre több mindent mutattak meg az életükből, különösen a pandémia idején.
Az intimitás határai ennek következtében képlékenyek lettek, ezáltal pedig úgy érezhetik, hogy ezek a hírességek szinte a barátaik.
Hozzájuk hasonlítják magukat, pont egy olyan életkorban, amikor a valóságérzetük nem annyira erős. Emiatt is érezhetik azt, hogy nem elég jók, többet kellene teljesíteniük. Ez az a jelenség, ami az előző generációknál még nem is létezett. Sőt, beszélhetünk az úgynevezett kapunyitási pánikról is, ami akkor jelentkezik, amikor belépnének a felnőtt élet magasabb fokú felelősségvállalással járó területeire. Ekkor jön egy elbizonytalanodás, hiszen akkor szembesülnek mennyire más a realitás, és az, amit a médiában hallottak: „csak azt csináld, amit szeretsz és bármire képes vagy”.
Tehát a megváltozott társadalmi elvárások, az új ipari forradalom kihívásai, az oktatás hiányosságai, a média befolyása és akár a szülői neveltetés és annak hatásai ott vannak mindezek hátterében.
Az önértékelésükön, ha csak külsőségeket nézünk, mennyire hatásosak a testpozitivitást hirdető bejegyzések?
Nagyon jó, hogy vannak olyan kampányok, amelyek az önelfogadást erősítik, de ez még mindig csak csepp a tengerben. A fiatalok szkeptikusak az ilyen kampányokkal. Azt is kifogásolták, hogy sokszor fizetett tartalmakról van szó és a kozmetikai cégek elég jó pénzt fizetnek a tartalmakért, hogy megérje bevállalni egy-egy ilyen fizetett hirdetést.
Az online térben egyre nagyobb teret nyer a mentális betegségekkel való „haknizás" is.
Ezek alapvetően rendkívül problémás dolgok. Azért káros, mert ez egy könnyű útnak a választása is lehet. Ezekben az esetekben a problémákat feloldják. Miután pedig jönnek a vigasztaló, együttérző kommentek kicsit megkönnyebbülnek.
Ezt sehogy nem tekinthetjük megoldásnak?
Nem. Ha kiposztolsz valamit, megosztasz egy bejegyzést az még nem egyenlő azzal, hogy megoldódott a probléma. Azzal, hogy együttéreznek veled vagy megsajnálnak, még nem fogod feldolgozni az adott problémát, pláne a traumádat. Az érzelmi állapotainknak a folyamatos kiposztolása, pláne a mentális problémáké egy téves út.
Akkor ez egy hatalmas öngól.
Mondhatni, hiszen hozzászokunk ahhoz, hogy rövidtávon kapunk választ, megszánnak, ezáltal pedig jobban érezzük magunkat. De ha valóban komoly lelki bajaink vannak – és nem csak pillanatnyi részvétért kuncsorgunk –, ezek csak lappangani fognak, ami óriási károkhoz is vezethet. Az önismeretet és az önreflexiót sem segíti, hogy rögtön mástól várjuk a visszacsatolást. Az önismeret fejlesztésre pedig különösen nagy szükség van fiatalkorban, amikor megannyi döntést kell meghozni.
Van egy fajta bizonytalanság a Z-generációsokban, egy biztonság vágy. Jean Twenge magyarul is megjelent iGeneráció című könyvében taglalja, hogy az amerikai Z-nemzedékben kevesebben szereznek jogosítványt, vállalnak diákmunkát, mennek el offline helyszínekre randizni, viszont többen vágynak vissza a gyermekkor biztonságába (vagy eleve ottragadnak), miközben a felnőttkort „szívásnak” gondolják.
Gondolom ez Magyarországon sincs másképp.
Mivel globális nemzedékről van szó, a hazai fiatalok sem különböznek sokban. Viszont ne feledjük el, hogy ki nevelte fel őket! Egy olyan szülői generáció, aki igyekszik mindent megadni számukra egy bizonytalan világban, sokszor úgy, hogy túlfélti, nehezen engedi felnőni őket. A körülöttünk lévő események is ráerősítenek erre a bizonytalanságra.
Mit ért bizonytalanság alatt?
A világot. Elég csak a mostani háborús időszakra gondolni. Látják, tudatosan követik a híreket és nagyon sok információhoz hozzá is jutnak. A legtöbbjük igyekszik tájékozódni, ez pedig alapjaiban határozza meg a hozzáállásukat. Sokkal jobban informáltak, mint bármely előző nemzedék. A fő kérdés az, hogy mit kezdenek ezzel a töménytelen mennyiségű információval.
Ám a Z-generáció torkán nem lehet akármit lenyomni, ő átgondolja, hogy mi az, ami neki fontos, vagy amikből tudnak profitálni. Meglehetősen pragmatikusan gondolkodnak.
Mi a legnagyobb veszély, ami fenyegeti ezt a generációt?
Az elidegenülés. Sokan önmaguktól is elidegenülnek. Olyan sokat vannak az online térben, hogy kevés tapasztalatot szereznek offline. Amikor ebbe belegondolnak, nagyon lecsökken az önbizalmuk. Az online tér számos lehetőséget tartogat, de kérdés, kinek mire van igénye, ki ragadja meg a nagy lehetőséget, de ehhez is rengeteg szerencse kell. Maguktól, megfelelő programok, szervezett támogatás nélkül a perifériára született gyerekek nem tudnak élni a digitális oktatás óriási, esélykiegyenlítő lehetőséggel, sőt veszélyes vagy igénytelen tartalmak csapdáiba esnek. Az online pornográfia pedig ennek a csúcsa.
Nincs még egy ilyen nemzedék, akik tényleg ennyire fiatalon, felkészületlenül találkozott volna a testi szexualitás torz módon való ábrázolásával.
A mai Z-generációsok az online pornóval előbb találkoznak, mint hogy először szerelmesek lennének, vagy valódi hús-vér partnerrel testi-lelki tapasztalatot szereznének.
Akkor ez is sokat hozzátesz a párkapcsolati nehézségekhez és problémákhoz.
Igen. A lojalitás, az hogy valami egy életre szól már nem igazán kecsegtető. A veterán nemzedéknek (1945 előtt születettek) az teljesen természetesen volt, hogy mindent egy életre választanak. Munkát, otthont, szerelmet, ez napjainkban már nem egészen így van. Rengeteg szakember véli úgy, hogy a túl korai pornónézés eltávolíthatja később a tinédzsereket az intimitástól, sőt érzelmileg is megkeményedhetnek vagy érzéketlenné válhatnak.
Nem is vágynak normalitásra?
Ezt nem hinném. A fiatalok többsége szeretne boldog és kiegyensúlyozott házasságban élni. De persze egyre kevésbé hisznek ebben. Rengeteg a válás és a házasságtörés, amelyek nem erősítik meg őket abban, hogy létezhet örökké tartó hűség és házasság.
A Tinder és az online ismerkedés pedig csak fokozza ezt.
A Z-generációs szexuális viselkedését erősen meghatározza az úgynevezett érzelmi bevonódás nélküli „kavarás”, ami legtöbbször online indul, majd jön az alkalmi szex. Ezek a kapcsolatok – ahogy sokszor az online barátságok, haverságok is – felszínesek, így könnyű is őket bármikor felbontani, mert a lépés nem jár azonnal látható következményekkel.
Míg a korábbi generációk számára könnyebbséget jelentett az, hogy nem több tíz- sőt százezer potenciális jelöltből kellett kiválasztani, ki legyen a társuk, hanem csak a szűkebb környezetből, addig a mai fiatalok társkeresését megnehezíti a randioldalak túlkínálata.
Nem csupán megnehezíti a választást, hanem telhetetlenné is teheti őket, „bogarat ültetve a fejükbe”, hogy miért is érjék be eggyel, ha jóval többnek is megtetszenek, aki talán még jobb is lehet.
Mi a legnagyobb tévhit, amit erről a nemzedékről állítanak?
Nagyon sokan azt gondolják, hogy egy olyan elkényeztetett, túlféltett generációról van szó, aki lusta, hálátlan, pedig mindene megvan. Ez nagy tévedés. Ugyanis csak egy kis szegmensnek van meg mindene. Hazánkban a Z-nemzedék 25-30%-a a perfirérián él, akár kényszerpályára is kerülhet. Nagyon sokan keményen dolgoznak, még ha máshogyan is, mint az előző nemzedékek. És ne felejtsük el, hogy sok tekintetben sokkal nehezebb körülmények között kell helyt állniuk, sokkal összetettebb világban kell felnőniük, ahol egyre kevesebb a tiszta minta, a kapaszkodó és az olyan felnőtt, akinek ideje is van őket meghallgatni.
