Az Electronic Frontier Foundation nevű szerkezet tanulmányban vizsgálta a YouTube automatizált tartalomfelismerő algoritmusát, a Content ID-t. A cég eredetileg azzal a szándékkal automatizálta a tartalombejelentés folyamatát, hogy segítsen a tartalomkészítőknek. A rendszerrel azt kívánták elérni, hogy a kreatívok védve legyenek attól, hogy másik jogtalanul használják a munkájukat. Ezzel szemben a valóságban pont az alkotók szívnak a legtöbbet a Content ID miatt.
Mint írják a tanulmányban, a YouTube a domináns videóplatform az online piacon, így a döntéseik diktálják az iparág normáit. Éppen ezért aggályos, hogy a rendes jogi eljárást lecserélte a YouTube a saját szabályaival szellemi termék felhasználását illetően. Szerintük ugyanis a cég bebizonyította, hogy a kisebb független alkotók szólásszabadságánál és kreativításánál fontosabb a cég számára, hogy a nagy jogtulajdonosok kedvében járjanak. Különösen zene terén, ami a kellemetlen esetek többségét teszik ki.
Mint írják, klasszikus zenészek jelenleg félnek olyan zenét is játszani, ami köztulajdon és szabadon felhasználható. Ritkák az olyan videók, amiben dalokat analizálnak. Emellett mivel a rendszert nem érdekli, hogyan használja valaki az adott zenét, csak az, hogy mennyit használ belőle, ezért kritikusok és oktatók nem tudják a legjobb példákat használni, amikor valamiről beszélnek, helyette a legrövidebb példát mutatják, amitől sérülhet a megértés.
Ráadásul a filterek folyamatosan változnak, így akadnak videók, amik először átmentek a rostán, de a változások következtében a rendszer változásainak áldozataivá válnak. Ilyenkor az adott alkotónak folyamatosan újra és újra meg kell vágnia a videót, hogy mindig alkalmazkodjanak a videók az újabb szabályokhoz. Emellett a tanulmány említi azt is, hogy nagy kiadók kihasználják a YouTube-on keresztül a kis, független alkotókat azáltal, hogy mindent jelentenek szabálytalannak. A cég pedig ilyenkor általában a nagy kiadó javára dönt és automatikusan a bevételeit elveszi az adott videó alkotójától, úgy is, hogy egy bíróságon nem a kiadó javára döntenének rengeteg esetben.
Nem meglepő, hogy egy nagy vállalat a többi más vállalat javára dönt a piac kis, kvázi jelentéktelen szereplőivel szemben. Ugyanakkor sokkal inkább egy hibás rendszer kiskapújáról van itt szó. A rendszer másodpercekből futtatja át videók felhasznált zenei tartalmait a kiadók jogvédett katalógusában, majd ha ismerős dolgot fedez fel és elég hosszú, akkor gyakran automatikusan jogsértésnek kategorizálja. Pedig ilyen esetekben a kontextus fontos annak megítélésében, hogy valami jogtiszta-e. Például paródiát készíteni egy számból legális, hiába ugyanaz hangról-hangra, mint egy másik dal.
Ez automatizált rendszer ugyanakkor nem tud kontextust értelmezni, mert nem ember. Viszont olyan sok tartalmat töltenek fel naponta a platformra, hogy technikailag megoldhatatlan, hogy minden feltöltött videót egyenként megvizsgáljon egy emberi lény. Ezzel pedig a nagy kiadók rendre visszaélnek, hisz a kis független alkotók általában nem viszik perre az ilyen ügyeket, viszont egy nagy kiadó ellen sok pénzt veszthet potenciálisan a cég a bíróságon. Így az egyszerűség kedvéért próbál biztosra menni.
Csak közben folyamatosan kiszúr azokkal, akik a platformjára a tartalmat gyártják. Ráadásul nagyon nehéz, hosszú és bonyolult procedúra bizonyítani valamiről, hogy igenis jogtisztán használnak benne egy dalt, ergo a videó nem sért semmilyen törvényt és téves volt az algoritmus ítélete.
(Forrás: Boing Boing)
