Velence városkép
Fotó: Shutterstock

Megmentené Velencét az UNESCO − a turisták és az időjárás is fenyegeti

Az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO nemrég azt javasolta, hogy az olaszországi Velencét vegyék fel a szervezet veszélyeztetett világörökségi listájára.


A szervezet szerint ugyanis Velencét „visszafordíthatatlan" károsodás fenyegeti, melyben az éghajlatváltozás és a tömegturizmus is közrejátszik.

E régóta fennálló problémák némelyike már most is az objektum eredendő jellemzőinek és attribútumainak romlásához vezetett

− közölte az UNESCO az Insider szerint.

Ez is érdekelhet: Velence: tartsuk be a szabályokat, mert a pénztárcánk bánja!

A szervezet azt is megállapította, hogy „az olasz hatóságoknak fokozniuk kell az erőfeszítéseket a történelmi város és a környező lagúna biztonsága érdekében”.

A világörökségi bizottság a tervek szerint szeptemberben ülésezik, amikor azt is eldöntik majd, hogy Velencét felveszik-e a listára. Nem ez az első eset egyébként, hogy javasolták a víz városát a világörökségi veszélylistára.

Ha tovább olvasnál: Kiszáradtak a velencei csatornák, a gondolák a sárban ragadtak

turist\u00e1k Velemc\u00e9ben

Fotó: Shutterstock

A város 2021-ben épphogy elkerülte, hogy felkerüljön a listára. Akkor is javasolták a helyszínt, de miután az olasz hatóságok megtiltották a nagy sétahajók kikötőjébe való belépését, Velence elkerülte a jelölést.

Ha felveszik, Velence 55 másik helyszínhez csatlakozik a szervezet veszélyességi listáján. A listán olyan helyek szerepelnek, mint a bolíviai Potosí városa, Jeruzsálem óvárosa és a floridai Everglades Nemzeti Park.

Az UNESCO Világörökségi Központjának igazgatója, Mechtild Roessler korábban azt mondta, hogy

a jelölés célja, hogy elősegítse a válaszlépéseket, amelyek segítenek a veszélyeztetett helyszínek védelmében és a problémák megoldásában.


A figyelmetekbe ajánljuk