Szent Márk tér

Megint víz alá került Velence, de a bazilika ezúttal megúszta

Ismét elárasztotta a víz a Szent Márk teret, de az új gátnak köszönhetően a Szent Márk-székesegyházban nem keletkeztek további károk.

Hála az új üveggátaknak, sikerült megakadályozni, hogy a velencei Szent Márk-székesegyházat elöntse az első komolyabb áradás – írja az Euronews.

A 900 éves ikonikus épület a város legalacsonyabb pontja, és szélsőséges időjárás esetén gyakran kerül víz alá. Emiatt a város üvegpaneleket helyezett a bazilika köré, hogy megakadályozzák a sós víz beszivárgását az épületbe. A gátak jól vizsgáztak: a november eleji árhullám után a gátak sikeresen visszatartották a tengervizet.

Ez is érdekelhet: Városok, amelyek félő, hogy 2030-ra víz alá kerülnek

A nagyobb gátrendszer jól működik, de a Szent Márk téren csak részben segít

A Szent Márk-székesegyház a Szent Márk tér egyik végén áll, a város különösen alacsonyan fekvő, a turisták által kedvelt területén. Emiatt hajlamos az olaszok által használt „Acqua Alta" nevű jelenségre, amely akkor következik be, amikor a dagály egybeesik egy erős széllel, amely a tengervizet a lagúnába nyomja.

Acqua Alta a Szent Márk téren

Getty Images

Az elmúlt évtizedekben az éghajlatváltozás és a tengerszint emelkedése miatt az áradások súlyosbodtak Velencében, közben a város alapjai is szépen lassan megsüllyednek, miközben a túlméretezett tengerjárók hullámverése károsítja a falazatot.

A város feljegyzései azt mutatják, hogy az utóbbi időben az áradások jóval gyakoribbá és drámaibbá váltak: 2019 novemberében Velence történelmének egyik legsúlyosabb árhullámát élte át, amely több mint 300 millió eurós kárt okozott.

Azóta Velence megépítette a MOSE nevű gátrendszert, amely sikeresen visszatartja a nagyobb árhullámokat is.

A zsiliprendszer azonban jelenleg csak akkor lép működésbe, ha 110 centiméteres vagy annál magasabb Acqua Alta-előrejelzés érkezik

Mivel a Szent Márk tér egyes területei mindössze 80 centiméteren fekszenek, a bazilikával együtt továbbra veszélyt jelentenek a gyakori áradások.

Olvasd el ezt is! 5 európai város, ami télen mutatja a legszebb arcát

Már így is nagy károkat szenvedett 

Mivel a Szent Márk-székesegyház átriuma Velence legalacsonyabb pontja, és a legveszélyeztetettebb az áradás szempontjából, ezért fokozottan figyelni kell rá.

Sajnos 11. századi bazilikába a gyakori be- és kiáramló sós víz már helyrehozhatatlan károkat okozott: a mozaik- és kőpadlók omladoznak, a márványoszlopok szétmaródtak, a magasan a falakon lévő arany mozaikok pedig a felszálló nedvességtől károsodnak.

Ahogy fentebb írtuk: a történelmi műemlék körül a múlt hónapban felállított új, átlátszó gátak viszont sikeresen távol tudták tartani a mostani áradást. Az üveglapok körülbelül egy méter magasak, és a templom körüli járdába süllyesztették őket.

A falat ideiglenes megoldásnak szánják, amíg a Szent Márk tér járdaszintjének megemelését célzó munkálatokat el nem végzik.


A figyelmetekbe ajánljuk