Napsütéses terasz egy étteremben
Fotó: Shutterstock

Európán belül sok helyen még novemberben is hétágra süt a nap

5 pénztárcabarát úti cél, ahol még novemberben is napfürdőzhetünk

Beköszöntött a meteorológiai ősz, a főszerepet átveszi az esős, latyakos és hideg idő – legalábbis hazánkban. Akadnak azonban olyan európai úti célok is, ahol még novemberben is bőven sütkérezhetünk a napsütésben és nem kell aggódnunk az eső miatt sem. Ezeket mutatjuk most meg!



Durrës, Albánia

D\u00fcrres, Alb\u00e1nia

Dürres városában novemberben is 20 fok körül mozog a hőmérséklet

Fotó: Shutterstock

Albánianépszerűsége az elmúlt években folyamatosan nőtt, amit többek közt remek klímájának is köszönheti, amely még novemberben is 20 fok körüli hőmérsékletben élvezhetjük a tengerpart szépségeit. A Drive beszámolója szerint az ország második legnagyobb városában egész évben nagy nyüzsgés és pezsgő éjszakai élet várja a látogatókat, miközben olyan történelmi nevezetességekkel is találkozhatunk, mint a városban található római kori amfiteátrum vagy az ókori fürdők romjai.

Szavíra, Marokkó

Szav\u00edra, Marokk\u00f3

Szavíra városában a piacok és bazárok egymást érik

Fotó: Shutterstock

Az Atlanti-óceán partján található városban még novemberben sem kell kabátot felvenni, sőt: a város híres strandjain még az ősz utolsó hónapjában is bőven megteszi a kissé réteges öltözködés, hiszen a hőmérők higanyszála jellemzően ilyenkor sem csúszik 23-25 fok alá.

Szavíra óváros része 2001 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján, a helyi piacok és bazárok pedig finomabbnál finomabb portékával várják a látogatókat.

Lanzarote, Spanyolország

Lanzarote, Spanyolorsz\u00e1g

A festői spanyol városban novemberben is hétágra süt a nap

Fotó: Shutterstock

Lanzarote egy lenyűgöző spanyol sziget, amely az Atlanti-óceánon található, és a Kanári-szigetek része. A sziget vulkanikus tájai, lenyűgöző fekete és vörös lávaformáció és egyedi növényvilága novemberben is ámulatba ejti a látogatókat.

Ezt is olvasd el! Mintha a Marson lennénk – 6 földöntúlinak tűnő, mégis e világi helyszín

A szigeten található a Timanfaya Nemzeti Park, ami híres a vulkánjairól és a különleges tájképéről, a város kulturális gazdagsága pedig minden utcasarokról visszaköszön. A sziget gyönyörű strandjai, kristálytiszta vizei és kellemes éghajlata ideális helyszínt nyújtanak pihenésre és aktív kikapcsolódásra akár novemberben is.

Faro, Portugália

Faro, Portug\u00e1lia

Faro városában rengeteg történelmi emlékkel találkozhatunk

Fotó: Shutterstock

A portugáliai Algarve régió fővárosa gazdag történelemmel és gyönyörű természeti környezettel büszkélkedhet. A város központjában található az óváros, ahol a szűk utcák, régi épületek és a híres Arco da Vila áll. Faro közelében található a Ria Formosa természetvédelmi terület, amely gazdag madárvilága és lenyűgöző tájai miatt népszerű a természetkedvelők körében. Faro emellett kiváló kiindulópont a környező gyönyörű strandok és a festői falvak felfedezésére is.

Didim, Törökország

Törökországban még az ősz vége felé is kifejezetten kellemes az idő, különösen ami az ország délnyugati partját illeti. Itt található Didim városa is, ami talán kevésbé népszerű, mint a Riviéra nagyobb városai, de épp emiatt nagy tömegre sem kell számítani, ha idelátogatunk. A körülbelül 97 ezer fős településen az elmúlt években kifejezetten nagy hangsúlyt fektettek a turizmus fejlesztésére.

Ez is érdekelhet! 40 millióba is kerülhet egy éjszaka ezen a szigeten

Didim, T\u00f6r\u00f6korsz\u00e1g

Didim városában a hőmérséklet még novemberben is kiváló

Fotó: Shutterstock

Ha Didim mellett döntünk,

semmiképpen se hagyjuk ki az olyan görög emlékeket, mint Apolló vagy Artemisz temploma, a természetkedvelőknek pedig javasolt felkeresni a közeli Buyuk-Menderes Nemzeti Park útvonalait.

A figyelmetekbe ajánljuk