A Kanári-szigetek negyedik legméretesebb földdarabja teljes egészében bioszférarezervátum. Körkép Lanzarotéról, a tűz és a szél, a szunnyadó energiák kopár varázsszigetéről, amelyet César Manrique az exkluzív turizmus paradicsomává és legzseniálisabb műalkotásává változtatott.
Lanzarotét, akárcsak a szigetcsoport többi tagját, vulkáni tevékenység hozta létre. A „tűz szigete” néven emlegetik, noha 200 éve nem volt rajta vulkánkitörés, de elég a Timanfaya Nemzeti Park fekete lávamezőin sétálva a színes kráterekre pillantani, és megértjük a név eredetét. Mintha egy másik bolygón és egy másik korban járnánk – ezért is nevezik Lanzarotét sokszor Hold- vagy Mars-szigetnek is. A homokot illetően négy színnel is találkozhatunk, igaz, nem azonos mennyiségben, ám ennél fontosabb, hogy a legendával ellentétben egyik sem szaharai import. Mindegy, hogy a golfpályával rendelkező, az éjszakai életben erős Puerto de Carmen vöröses homokú strandjáról, a Playa Grandéról, a szuperluxus, dizájnüzletekkel és drága éttermekkel teli Puerto Caleróról vagy a Playa Papagayo népszerű partszakaszairól beszélünk, esetleg a legdélebbi és az egyik legfiatalabb üdülőtelepülés, a Playa Banca fehér fövenyét említjük, vagy az „égetett partnak” is nevezett, kevésbé frekventált, ám a település szerkezetét és funkcióját tekintve autentikus Playa Quemada fekete porát morzsolgatjuk, ugyanaz a helyzet: a homok itteni.
A másik természeti „őslakos” a szél. A földrajzi akadályok hiánya, valamint a passzát- és a tengeri szelek hatása szinte egész évben érezhető – ennek pedig egy ötcsillagos tengerparti lazulás, egy izzasztó lávamezős túra, egy kecskesajttal és Malvasía borsorral teljes szőlőültetvény- látogatás alatt ugyanúgy örülhetünk, mint a Famara strandon, a sziget északnyugati részén, borospohár helyett szörfdeszkával vagy kite-tal a kézben, arra a pillanatra várva, amikor befutunk az óceán vizébe. Ami pedig César Manriquét és a turizmust illeti… Ahhoz vegyünk egy nagy levegőt, majd ugorjunk vissza az időben.
Természeti és gazdasági boom
Amikor 1402-ben a kasztíliai szolgálatban álló francia Jean de Béthencourt az embereivel partra szállt Lanzarotén, könnyű dolga volt. A sziget adottságait tekintve védhetetlen, lakói, a guancsokhoz sorolt mohók alultápláltak voltak, és a támadók technológiai téren is hatalmas fölénnyel rendelkeztek. Béthencourt ellenállás híján villámgyorsan megszállta az ekkoriban még zöld földdarabot. 250 évvel később guancsból már csak mintegy 300 élt a szigeten (leginkább eladták őket rabszolgának), és bár az élet a betelepülőknek sem volt könnyű, a neheze csak ezután következett. 1730–1736 között 100 vulkánkitörést regisztráltak, 220 négyzetkilométernyi területet borított el a láva és a hamu. A mai kietlen táj láttán nehéz elképzelni, hogy amikor a szigetnek nevet adó genovai tengerész, Lancelotto Malocello a 14. században első európaiként kikötött a partokon, termékeny talaj és zölden burjánzó növényzet fogadta.
Fotó: Getty Images
A 18. századi természeti katasztrófában a sziget tekintélyes része elpusztult, számos falu örökre hamu alatt maradt. Ekkor született meg a káprázatos Timanfaya vagy a tűzhegyek (Montañas del Fuego), ami persze a lakosokat, akik a füst miatt a napot akár hetekig nem látták, nyilván nem érdekelte: az élhetetlen viszonyok miatt tömegesen vándoroltak Kubába és más amerikai spanyol kolóniákra. Akik maradtak, először is túléltek, majd azt tapasztalták, hogy a kitörések gazdag és termékeny vulkáni talajt hagytak maguk után. Újraindult a termesztés, és néhány év múlva a sziget gazdasága stabilizálódott. A 20. század elején Lanzarote kereskedelmi fellendülést élt meg, új növényeket, például édesburgonyát, dinnyét és dohányt kezdtek termeszteni, a gazdasági növekedés pedig egyre több turistát vonzott.
Sziget mint műalkotás
Ekkoriban (1919-ben) született meg Arrecifében, a sziget fővárosában César Manrique. „A világ legszebb helye volt számomra. Az ötlött fel bennem, hogy ha mások is az én szememmel látnák, akkor ugyanazt gondolnák róla, mint én” – írta később szülőföldjéről a világhírű festő, szobrász és (táj)építész. A romantikusok, a geológusok és a művészettörténészek szerint Lanzarote mai alakját a vulkánoknak és a nagy Césarnak köszönheti. Esztétikai eszményét Manrique természetművészetnek nevezte el: a sziget legnépszerűbb mesterséges és/vagy természetes építészeti alkotásai valamilyen formában magukon viselik a keze nyomát, míg festményein a sziget színpalettája köszön vissza.
Szöveg: Lipcsei Árpád
Folytatás a Hamu és Gyémánt magazinban!
A Hamu és Gyémánt magazin téli lapszáma
A teljes cikket (benne 15 topélménnyel, amelyek feledhetetlenné tehetik az utazást) keressétek a Hamu és Gyémánt magazin téli lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.
