cig köfte
Fotó: Shutterstock

Nálunk még mindig kapható a hazájában 16 éve betiltott török csemege

Ha a török gasztronómiára gondolunk, egyből a döner vagy a baklava juthat eszünkbe. Azonban létezik egy másik ikonikus fogás is, ez pedig nem más, mint a nyers húsból készült fasírt, azaz a çiğ köfte. Amennyire különlegesen hangzik, annyira veszélyes is ez az étel, épp ezért 2008 óta nem is árusítható Törökországban – ellentétben hazánkkal.


A legenda szerint Nimród király – a Kr. e. 18. század Mezopotámiájában – egyszer feldühödött Ábrahámra, aki megtagadta, hogy meghajoljon a bálványok előtt. Haragjában az uralkodó máglyahalálra ítélte Ábrahámot, amelyhez az összes környező fát kivágatta. A tűzifa azonban hamar elfogyott.

Egy helyi vadász felesége, aki szarvashúst szeretett volna megsütni, tűz híján kénytelen volt nyersen, bulgurral keverve felszolgálni az ételt, ezzel pedig meg is alkotta a çiğ köfte alapját.

Ezt is olvasd el! Íme, a leggyorsabb céklachips-recept, ha egészséges és szezonális nassolnivalóra vágysz

A tradicionálisan darált marha- és bárányhús keverékéből készült fogást évszázadokig előszeretettel fogyasztották Törökországban – nemzeti ünnepek és nagy családi vacsorák elmaradhatatlan része volt. Azonban a különböző utcai bódékban kapható cig köfte számos megbetegedést okozott, ezért nyilvános árusítását 2008-ban teljesen betiltották az országban.

Azóta a török utcákon kizárólag a vegetáriánus változatot találjuk meg.

Ez is érdekelhet! Otthon is könnyedén készíthetünk mozzarellát – recept!

A çiğ köfte elkészítésénél különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a felhasznált hús kiváló minőségű, friss, zsír- és ínmentes legyen. A török szóbeszéd szerint a hús akkor készült el igazán, ha a plafonon is megmaradt.

Ennek ellenőrzésére a szakácsok egy része rendszeresen fel is dobta a hús egy részét a plafonra, hogy így tesztelje, megfelelő-e az étel állaga.

Ugyan Budapesten sincs túl sok hely, ahol kipróbálhatjuk a különlegességet, de a Türkiz étterem menüjében például ott szerepel a klasszikus, nyers húsból készült çiğ köfte egyfajta tatár beefsteakként. A vegetáriánus verziót már több helyen is kipróbálhatjuk, például a Boğaziçi étteremben, olvasható a Vince cikkében.

A figyelmetekbe ajánljuk