Icon of the Seas

Hamarosan útnak indul a világ legnagyobb luxushajója, az Icon of the Seas

A közel 10 ezer utas befogadására alkalmas Icon of the Seas a világ legnagyobb tengerjáró hajója 2024 január végétől áll majd szolgálatba. De hogyan is néz ki belülről? A hajóval rendelkező Royal Carribbean már több digitális tervképet is közölt.


A hajó a próbakörét még 2023 júniusában tette meg a finn Turku területére, az első hivatalos útját pedig 2024. január 27-én fogja megtenni. Az Icon az amerikai Miamiból indul majd a Karib-térség irányába, ahol St. Kittst, St. Thomast és a Bahamákat fogja érinteni – számolt be a Drive Magazine.

Ez is érdekelhet:Ez az óceánjáró 274 nap alatt az összes kontinensre elvisz

A hatalmas tengerjáró már önmagában egy úti célnak mondható. Az óriáshajón összesen 10 (utasoknak elérhető) fedélzet, nyolc „negyeddel" és számos szórakozási lehetőség kapott helyet. Ez a nyolc helyiség teljesen egyedi lesz, és külön hangulattal, külön éttermekkel, valamint egyedi rekreációs lehetőségekkel bírnak.

A hétnapos utazása során a vendégek három teljes napot a tengeren fognak tölteni, ahol garantáltan nem unatkoznak majd. Az első úton 2805 duplaágyas szobát tudnak lefoglalni az utasok, melyek maximálisan 7600 vendég befogadására képesek. A vendégek mintegy 28 különböző szobatípusból válogathatnak, ezek közé tartoznak például a pazar kilátással bíró Sunset-lakosztályok, vagy az akár hat fős családok befogadására alkalmas Family Infinite Balcony szobák.

Olvasd el ezt is! Egy egész lakást megvehetünk ezen a luxus óceánjárón

Az elérhető legnagyobb lakosztály – az Ultimate Family Townhouse – területe közel 165 négyzetmétert tesz ki, és olyan lehetőségekkel van felszerelve, mint a moziterem, a ping-pong asztal, a karaoke és a szinteket összekötő csúszda. És minden bizonnyal az Icon egyik legnagyobb érdekessége a fedélzetén található óriáscsúszdapark, ahol hat különböző rekorddöntő csúszda, három szabadesős csúszda, valamint egy vadvízi is, amin egyszerre négy vendég tud lecsúszni.

Természetesen ha az utasok kifáradnának a nagy csúszkálásban, akkor a hajó 20 éttermének bármelyikében belekóstolhatnak a menübe, estefelé pedig 15 bár kínálata közül válogathatnak.

A figyelmetekbe ajánljuk