Çanakkale
Fotó: Shutterstock

5 feledésbe merült történelmi helyszín, amit érdemes egyszer meglátogatnod

Mindenkinek megvannak a saját paraméterei, amikor a legjobb helyek meghatározásáról van szó, mi most a turisták által nem túlzsúfolt történelmi helyszínek felé vesszük az irányt.


Az alábbiakban néhány olyan kiemelkedő utazási élményt mutatunk be a Manual segítségével, amelyek a tipikus utazásokhoz képest kissé perifériára szorulnak, néha akár még nehezebben is megközelíthetőek. De egy biztos: mindegyik helyszín tele van történelemmel, és nem látogatják őket a szokásos turistahordák.

Ez is érdekelhet: Három hely, ahol a történelem életre kel

1. Trója ókori városa: Çanakkale, Törökország

Çanakkale elbűvölő kikötővárosa festői környezetben, Isztambultól háromórányi autó- vagy buszútra délre található. Itt találod meg az ókori Trója városának maradványait, amely leginkább Homérosz Iliászának helyszínéül ismert. A romok 4000 év alatt 10 különböző települést öleltek fel, és némelyikük megdöbbentően jó állapotban maradt fenn.

Çanakkale-ban el lehet tölteni néhány éjszakát. A kikötő fölött magasodik a Trójai faló makettje, amelyet a Trója című filmben használtak, a város pedig számos ízletes éttermet, nyüzsgő bárt és vásárlási lehetőséget kínál.

​2. My Lai emlékmű: Sơn Mỹ, Vietnam

Danangtól délre, Közép-Vietnam partjainál található Sơn Mỹ városa, ahol a vietnami háború egyik leghírhedtebb atrocitásának emlékműve található: a My Lai mészárlás során több mint 500 civilt gyilkoltak meg az amerikai csapatok.

Az emlékmű első pillantásra egy nyugodt rizsföld újraalkotásának tűnik, de ahogy felfedezed a területet, számos ház és más, a mészárlás során elpusztult épület maradványaira bukkansz. Van egy templom, amelyet az áldozatoknak szenteltek, és egy pár emlékmű a tömegsírok felett. A helyben van valami kísérteties, és mindenképp felkavaró.

Hasonló témában: 4 helyszín Rómában, amit a tömeg ellenére sem hagyhatsz ki

​3. Karthágó romjai: Karthágó, Tunézia

a z Antonius f\u00fcrd\u0151 romjai Karth\u00e1g\u00f3ban

Fotó: Shutterstock

Tunisztól nem messze, Tunézia felső partján található Karthágó, egy furcsa külváros, nagy múltú történettel. Ez volt egykor a Karthágói Birodalom fővárosa, amely egy ideig Róma legnagyobb ellensége volt. A két fél 2000 évvel ezelőtt lényegében egy évszázadot töltött háborúban, és miután Karthágó majdnem legyőzte Rómát, az utóbbi végül mégis győzedelmeskedett, és a földdel tette egyenlővé a várost, mielőtt saját településsorozatot épített volna a helyén.

Mindkét korszakból találunk jól megőrzött romokat a városban. Az Antoninus fürdői nagy népszerűségnek örvendenek. A közeli Byrsa-dombon az eredeti karthágóiak maradványait találjuk meg, egy római cirkuszt, színházat és amfiteátrumot, valamint a pun kikötőt, amely egy időre Karthágót a Földközi-tenger legfőbb tengeri hatalmává tette, szintén megtalálhatók.

​4. Nemzeti Steinbeck Központ: Salinas, Kalifornia

Sokan ismerik vagy rajonganak John Steinbeck írásaiért, de kevesen jutnak el a tiszteletére létrehozott múzeumba. Itt rengeteg, a nagy íróhoz kapcsolódó tárgyi emléket találsz, köztük a Rosinante nevű, barkácsolt lakóautóját, amellyel a furgonos életet élte.

Steinbeck élete nagy részét Salinasban töltötte, és mindenütt találunk hozzá kapcsolódó helyszíneket, köztük a sírját és a Cannery Row-t, amelyet azonos című regényében örökített meg. Körülbelül 45 perccel délebbre, Big Surban egy bónusz irodalmi helyszínt is felkereshetünk: a Henry Miller Könyvtárat. Az autópálya mellett, az erdőben megbújó könyvesbolt és előadóterem egy olyan házban működik, amelyet egykor az író is gyakran látogatott.

​5. Palenque régészeti lelőhelye: Chiapas, Mexikó

Palenque

Fotó: Shutterstock

Bár a listán szereplő úti célok közül valószínűleg ez a legnépszerűbb, ugyanakkor Palenque egyben az egyik legelhanyagoltabb mexikói piramislelőhely is, mivel a semmi közepén található. A Chiapas buja dombjai között található Palenque piramisai jól megőrzött maja építmények, amelyek a mai Palenque városától nem messze találhatók.


A figyelmetekbe ajánljuk