tajvan
Shutterstock

Egy ország fizet azért, hogy ott nyaraljunk

Kellenek a turisták.


Nagy lendülettel tért vissza az utazási kedv az utóbbi évekbe, de a repülőjegyek ára is emelkedett az elmúlt hónapokban, ami sokaknak megnehezíti a hosszú távú utakat. Nem véletlen, hogy a távoli országok igyekeznek mindent bevetni, hogy ösztönözzék a turistákat.

A CNN,cikke szerint Tajvan ötszázezer egyéni utazónak adna fejenként ötezer tajvani új dollárt, emellett kilencvenezer turistacsoportnak kínálnának húsz-húszezer tajvani új dollárt. Az összegeket digitálisan osztanák szét, és az utazók ezt a tajvani költségekre, például a szállásra fordíthatják.

Tajpej

Shutterstock

Az akcióról egyelőre nem lehet többet tudni, az ország még nem közölte, hogy pontosan mikor indul a program, és hogyan lehet rá jelentkezni.

A szakértők szerint Tajvan a lépéssel több látogatót szeretne vonzani az olyan kulcsfontosságú piacokról, mint Japán, Dél-Korea, Délkelet-Ázsia, Hongkong és Makaó, valamint Európa és Amerika.

Shutterstock

Erre szüksége is van az országnak: tavaly alig 900 ezren érkeztek a szigetre, a többség Vietnámból, Indonéziából, Japánból és az Egyesült Államokból.


Hozzá kell tenni: az ország csak októberben szüntette meg a beutazási korlátozását, amely az egyik leghosszabb ideig tartott a világon. Ha a 2019-es évet nézzük, Tajvan látogatószáma 11,8 millió nemzetközi turista volt, ami rekordnak számít.


A figyelmetekbe ajánljuk