Forest City, Malajzia
Fotó: Shutterstock

Üresen álló toronyházak – miért van ennyi szellemváros Kínában?

Az elmúlt évtizedekben Kína több nagyszabású városfejlesztési projektbe is belekezdett, ám ezeknek jelentős része nem úgy sült el, ahogy tervezték. A jellemzően üresen álló városokat ma leginkább a kalandvágyó turisták látogatják – de vajon miért nem sikerültek ezek a próbálkozások, és hogyan néznek ki az elhagyatott települések?


Kínában ma tucatnyi olyan helyszínnel találkozhatunk, ahol ugyan elkezdődtek az építkezések, de végül mégis alig költözött be valaki az új házakba. Jó példa erre a State Guest Mansions története: ezeket a villákat eredetileg a társadalom legfelsőbb rétegének szánták, ám mára leginkább csak marhacsordák teszik be a lábukat a területre.

A Pekingtől északkeletre, Mandzsúriában található Senjang dombvidékére tervezett lakónegyed fejlesztéséért a sanghaji székhelyű Greenland Group felelt, ám, ahogy a Drive is beszámol róla, a 2010-ben elkezdett projekt mindössze két éven belül csődbe ment. Az eredmény: félkész, ma már omladozó kúriák sora.

A helyzet kilátástalanságát jól érzékelteti, hogy a területet időközben elkezdték felszántani a környékbeli gazdák. Az elhagyatott épületek garázsaiban ma szénakupacok állnak, a modern kerítéseket pedig tehéncsordák terelésére használják.

Az egyik helyi gazda így nyilatkozott:

Ezek az otthonok milliókért keltek volna el, de a tehetős vásárlók egyet sem vettek meg közülük.

A Greenland Group projektje persze csak egy a sok félkész beruházás közül. Kína ingatlanpiaca ugyanis évtizedekig folyamatosan bővült, de az elöregedő társadalmú országban a lakhatási válság, valamint a világjárvány kombinált hatására hirtelen hatalmasra nyílt az olló a kereslet és a kínálat között.

A helyzetet csak tetézi, hogy az elmúlt években számos jelentős lakóingatlan-fejlesztő cég is csődbe ment – ez pedig nem csak a belföldi beruházásokat érinti.

Az egyik legjelentősebb, 100 milliárd dollár értékű projekt nem Kínában, hanem Malajziában valósult volna meg. A Forest City nevű városban a tervek alapján ma már 700 ezer embernek kéne élnie, mégis csak 9 ezren laknak itt.

\u00dcresen \u00e1ll\u00f3 toronyh\u00e1zak Forest Cityben

Üresen álló toronyházak Forest Cityben

Fotó: Shutterstock

A projekt szintén tehetős kínaiaknak szólt, egyfajta adóparadicsom lett volna, azonban Hszi Csin-ping kínai elnök időközben korlátozta, évente mennyi pénzt vihetnek külföldre az állampolgárok.

A szellemváros lakóinak egy része ugyan szereti a csendességet, de Forest City bőven hagy maga után kívánnivalót: a környéken csupán egy-egy étterem áll nyitva, magányos hajók sorakoznak a parton, és a lakosok legnagyobb része olyan külföldi, aki nem tartózkodik itt életvitelszerűen, így nem is járul hozzá a helyi gazdasághoz.


A figyelmetekbe ajánljuk