amerikai szellemváros

Több ezer amerikai település válhat szellemvárossá pár évtizeden belül

2100-ban a világunk valószínűleg drasztikusan másképp fog kinézni, mint napjainkban. Így a városaink is óriási változásokon fognak átmenni, és némelyikük már csak árnyéka lehet korábbi önmagának – legalábbis ez derül ki egy új tanulmányból.


Egy új kutatás számításokat végzett, és megállapította, hogy az évszázad végére az Egyesült Államok közel 30 ezer városának majdnem fele valamilyen formában népességcsökkenéssel fog szembenézni, és lakosságának 12-23 százalékát veszíti majd el – számolt be erről a Science Alert.

Ez is érdekelhet: Öt szellemváros a világban, amit lehet, hogy nem ismertél eddig

Az elemzés szerint ezek a jövőbeli városok inkább hasonlítanak majd töredezett, ritkuló vagy szétterülő közösségekre, mint teljes szellemvárosokra, mivel a népesség a városokon belül és a városok között változó lesz. Persze csak akkor, ha a helyi önkormányzatok és a várostervezők megfelelően tudnak reagálni és alkalmazkodni a lakosok változó igényeihez.

A népesség ilyen mértékű csökkenésének következményei soha nem látott kihívásokkal járnak majd, és a városok zsugorodásával és a népesség elöregedésével az olyan alapvető szolgáltatások, mint a közlekedés, a tiszta víz, az elektromos áram és az internet-hozzáférés problémássá válhat

– figyelmeztetnek a kutatók.

elhagyatott  v\u00e1ros

Unsplash

Bizonyos városrészek népességcsökkenése miatt az élelmiszerboltok bezárhatják kapuikat. A fogyatkozó városok elhanyagolt infrastruktúrája is tiszta víz nélkül hagyhatja a közösségeket, mint ahogyan az a Mississippi állambeli Jacksonban történt 2021-ben.

Olvasd el ezt is! Egy elhagyatott vidámpark, ahová tilos a belépés

A csökkenő városok lehetséges hatásai messze túlmutatnak azon, amit eredetileg tanulmányozni akartak a szakemberek: a közlekedési kihívásokat, amelyekkel egyetlen állam, Illinois városai szembesülhetnek, ha a népességük idővel megváltozik.

Ezért kiterjesztették elemzésüket mind az 50 államra, és előrejelzéseiket az amerikai népszámlálási adatokból származó népesedési trendekre alapozták három 20 éves időszakból, valamint két adathalmazra, amelyek öt lehetséges jövőbeli éghajlati forgatókönyvet tartalmaznak.

A felmérésből kiderült, hogy az amerikai városok 43 százaléka veszíti el lakosait, és az elemzés előrejelzése szerint ez a szám az évszázad előrehaladtával növekedni fog. A modellezett éghajlati forgatókönyvtől függően a kutatók szerint 2100-ra a városok népességének akár 64 százaléka is eltűnhet. Az északkeleti és középnyugati régiókban lesz a leglátványosabb a csökkenés. Most Texasban és Utah-ban növekedés látható, 2100-ra a két állam városainak egy jó része szintén népességfogyáson fog átesni.

Az évtizedekre előre jelzett népesedési tendenciákra vonatkozó becslések azonban természetüknél fogva bizonytalanok, és az elemzés nem vizsgálja a gazdasági vagy társadalmi tényezőket.

A figyelmetekbe ajánljuk