sarki fény
Fotó: Shutterstock

A 4 legjobb hely a Földön, ha 2025-ben a sarki fényben gyönyörködnél

2024 októberében a NASA tudósai bejelentették, hogy elérkeztünk a 11 éves napciklus csúcspontjához. Ez egészen 2025 októberéig eltarthat, így az intenzív mágneses viharok miatt az északi fény a szokásosnál több helyen és sokkal intenzívebben lesz majd látható. Most mutatunk 4 helyszínt, ahol jövőre szinte biztosan lehetőségünk nyílik majd a sarki fényben gyönyörködni.


​Tromsø, Norvégia

Tromsøben, Norvégia legnagyobb, az északi sarkkörtől északra fekvő városában a mesterséges fények nem feltétlenül zavarják meg a látványt: október és március között olyan intenzív a sarki fény (vagyis az aurora borealis), hogy a város utcáiról is könnyen megpillanthatjuk. Ha azonban a lehető legnyugodtabb élményt szeretnénk, érdemes csatlakozni egy vezetett túrához: mivel jó néhány helyi kutatja a különös égi jelenséget, az ő segítségükkel megtalálhatjuk azokat a helyeket, ahonnan a legnagyobb eséllyel csodálhatjuk meg a fényjátékot.

Sarki f\u00e9ny \u200bTroms\u00f8ben

Sarki fény Tromsøben

Fotó: Shutterstock

​Rovaniemi, Finnország

Rovaniemi a Mikulás hivatalos otthonaként ismert, azt azonban nem mindenki tudja, hogy a sarki fény megtekintésére is tökéletes helyszín. A város a finn Lappföld fővárosa, és közvetlenül az északi sarkkörön fekszik, így az egyik legkönnyebben megközelíthető helyszín a különleges fény megfigyeléséhez.

A Lonely Planet szerint az egyik legizgalmasabb program, ha egy motoros szánnal kiutazunk a város külterületére, és onnan pillantunk fel a zöldesen ragyogó égboltra.

Sarki f\u00e9ny \u200bRovaniemi mellett

Sarki fény Rovaniemi mellett

Fotó: Shutterstock

​Kangerlussuaq, Grönland

A kevésbé ismert grönlandi kisváros – ahová a sziget légiközlekedésének fellendülése miatt jövőre már sokkal könnyebben eljuthatunk – közvetlenül az északi sarkkör felett fekszik, és minimális fényszennyezésének köszönhetően az egyik legjobb célpont a sarki fény megfigyeléséhez.

Mivel a környék a kiszámítható időjárásáról és az évi 300 napos tiszta égboltról ismert, kevés helyen vannak olyan jó esélyeink az aurora borealis megpillantására, mint itt. Ha viszont ez mégsem jön össze, az egyedülálló grönlandi táj miatt már önmagában is érdemes elutazni Kangerlussuaqba.

Sarki f\u00e9ny \u200bKangerlussuaqban

Sarki fény Kangerlussuaqban

Fotó: Shutterstock

​Yellowknife, Kanada

A kanadai Északnyugati területek fővárosában élő dene őslakosok „ya'ke ngas” névvel illetik az aurora borealist, ami annyit tesz: „égboltot felkavaró” – és ha Yellowknife-ban járunk, elég nagy a valószínűsége, hogy mi is látni fogjuk, ahogy megmozdul az égbolt. A tartomány turisztikai hivatalának adatai alapján 98% az esélye, hogy megpillantjuk majd a sarki fényt, ha minimum három éjszakát töltünk a környéken.

Sarki f\u00e9ny Yellowknife-ban

Sarki fény Yellowknife-ban

Fotó: Shutterstock


A figyelmetekbe ajánljuk