
Negyedmillióra is büntetheti a dühöngő utasokat a Ryanair
A bírságot a foglaláshoz használt bankkártyáról emelik le automatikusan, de ha az utas Ryanair-kreditet vagy utalványt használ, abból is levonhatják – írja az Independent. A portál szerint a szabály kifejezetten azokra vonatkozik, akiket a felszállás előtt vagy közben viselkedési problémák miatt kénytelenek eltávolítani a repülőgépről.
A Ryanair szóvivője szerint elfogadhatatlan, hogy egyetlen utas viselkedése miatt mások kényelmét vagy biztonságát veszélyeztessék. A cél az, hogy az utasok és a személyzet egyaránt nyugodt, stresszmentes környezetben utazhassanak. A légitársaság emellett jogi lépéseket is kilátásba helyez: az új szabály szerint minden további okozott kárt, költséget vagy veszteséget is behajthatnak a rendbontókon.

Nem példa nélküli, hogy a Ryanair jogi úton kér kártérítést: korábban egy Berlinből Marrákesbe tartó járatot kellett Sevilla felé eltéríteni egy utas miatt, aki ezzel több mint háromezer eurós kárt okozott.
A brit polgári légiközlekedési hatóság szerint a durva vagy agresszív utasok viselkedése nemcsak zavaró, hanem komoly biztonsági kockázatot is jelenthet a repülőgép fedélzetén.
Olvasd el ezt is!