Míg nyáron nem ritka, hogy Kuvait fővárosában 50 fokot is mérhetnek, addig januárban és februárban jóval kellemesebb időben fedezhetjük fel a várost. Januárban napközben 18-22 fok körüli értékekre számíthatunk, februárban pedig még gyakoribbak a meleg napok.
Az állam európai szemmel nézve meghökkentő időjárását jól példázza egy korábbi cikkünk is, amelyben arról írtunk, hogy tavaly májusban hőségriasztást adtak ki, mert a nappali hőmérséklet elérte a 38 fokot. Az extrém hőség miatt korábban madarak is estek az égből: szervezetük egyszerűen feladta a harcot a meleggel szemben. Kuvaitvárostól északra, a Mitribah meterológiai állomáson tavaly júliusban 54 fokot mutatott a hőmérő, és a szakértők szerint a klímaváltozás hatásai miatt ez a szám csak növekedni fog.
A meleg miatt egyébként a közterületeken éjjel-nappal mesterséges hűtéssel enyhítik a forróságot, az utcákon pedig vízpermettel próbálják elviselhetőbbé tenni a hőséget. A kormány a legmelegebb hónapokban tiltja a szabadtéri munkavégzést délelőtt 10 és délután 5 óra között, bár ezt nem mindig tartják be maradéktalanul. Emiatt sokan inkább elutaznak az országból a nyár idejére, akik pedig maradnak, többnyire klimatizált épületekben töltik a mindennapokat.
Kuvaitvárosban rengeteg elképesztő látványosság is található, amelyek mind-mind egyedi élményt kínálnak. Ha nyugalmat keresünk, mégis a „klasszikus” közel-keleti élményt szeretnénk megtapasztalni, akkor a főváros biztosan elnyeri majd tetszésünket. A Drive Waleed Alkhamees helyi idegenvezető ajánlásait emelte ki, aki a Kuvait-tornyokat, a Nagy Mecsetet, a régi piacteret és a Souk Sharqot nevezte meg. A tengerpart közelsége miatt ráadásul több kiváló strand közül is válogathatunk.
A kultúra kedvelőinek a Tengerészeti Múzeumot, a Nemzeti Múzeumot vagy az iszlám művészettel foglalkozó Tareq Rajab Múzeumot érdemes felkeresniük, de a Rendőrségi Múzeumot és a Természettudományi Múzeumot se hagyjuk ki. Aki pedig inkább csak relaxálna a szabad ég alatt, azt hatalmas zöldfelület várja az Al Shaheed Parkban.
Olvasd el ezt is!



