poggyász
Shutterstock

Elveszett és sérült poggyászok: ezeknél a légitársaságoknál érdemes a leginkább figyelni

Kevés bosszantóbb dolog van, mint amikor hosszú ideje várakozunk a repülőtéren a csomagszállító-szalag előtt, majd azt látjuk, hogy a bőröndünk az eredeti állapotánál lényegesen rosszabb passzban gurul ki a szalagról. Persze ha egyáltalán ott van.

Annak érdekében, hogy az utasok felkészüljenek az esetleges kellemetlenségekre, a Forbes összeállított egy listát azokról a légitársaságokról, amelyeknél az elmúlt öt évben a legtöbb panasz érkezett az elveszett vagy megrongálódott poggyászok miatt.

Ez is érdekelhet: Mit tehetünk, ha törlik a járatunkat? Elmondja a szakértő!

poggy\u00e1sz

Shutterstock

Az első helyen a Ryanair áll, 2018 és 2022 között több mint 950 poggyászpanasszal, őt követi a British Airways 844, majd az easyJet 565 panasszal.

A Polgári Légiközlekedési Hatóság szerint, amelynek adatait a Forbes a tanulmányában is felhasználta, az elveszett vagy megrongálódott poggyászokért a légitársaságok felelősek, így a veszteségeket is nekik kell fedezni.

Érdemes azonban kiemelni, hogy a tanulmány nem vette figyelembe az egyes légitársaságok által kiszolgált utasok számát.

Az easyJet szóvivője nem is értett egyet az eredményekkel; a This Is Money-nak elmondta, hogy „a poggyászokkal kapcsolatos incidensek száma rendkívül alacsony, és a World Tracer, az iparág által a poggyászok nyomon követésére használt független rendszer jelentései azt mutatják, hogy az easyJet az egyik legjobb teljesítményt nyújtja az iparágban".

Olvasd el ezt is! Itt vannak a legrosszabb légitársaságok, a legtöbben repültünk már velük

A Ryanair a tanulmány módszertanát is vitatta, kiemelve, hogy a Forbes nem vette figyelembe az utasok számát.

A Ryanair naponta több mint 3200 járatot üzemeltet több mint 230 célállomásra, és az iparágban a legkevesebb elveszett csomaggal igazából vezeti a listát – közel 10 ezer utasra egy rosszul kezelt csomag jut

idézi a Time Out a fapados légitársaság nyilatkozatát.

Ettől függetlenül a Forbes szerint ez az a 10 légitársaság, amelyiknél a legtöbb poggyászpanasz érkezett az elmúlt öt évben:

  1. Ryanair (954);
  2. British Airways (844);
  3. easyJet (565);
  4. Wizz Air (552);
  5. Norwegian (419);
  6. Flybe (297);
  7. Turkish Airlines (195);
  8. Virgin Atlantic (182);
  9. TAP Portugal (160);
  10. Iberia (105).


A figyelmetekbe ajánljuk