Ponza, Olaszország

Szicília szépségével vetekszik, mégis alig ismerik az emberek ezt az olasz szigetet

Ponza semmivel sem marad el a Földközi-tenger híres szigeteitől, mégsem fedezte fel eddig magának az utazók széles tömege. Sok sztár ugyanakkor visszajáró vendégnek számít.


Olaszország a világ egyik leglátogatottabb országa, így legnépszerűbb üdülőhelyein szinte egymás sarkát tapossák a turisták. Így van ez Itália leghíresebb szigetei, így Szicília, Szardínia vagy éppen Capri esetében is.

Van azonban egy olasz sziget, ahol nyugodtan pihenhetünk még a csúcsszezonban is: Ponza.

Az aprócska, mindössze 7,3 négyzetkilométeres sziget körülbelül harminc kilométerre fekszik az olasz partoktól, egy római vagy egy nápolyi vakáció után is könnyen útba ejthető – derül ki az Express cikkéből.

Ez is érdekelhet: 5 alig látogatott olasz kisváros, ha a turisták tömege nélkül élveznéd a dolce vitát

Ponza szerény méretei ellenére gazdag történelemmel bír. Először az etruszkok hódították meg, később a rómaiak kezén volt a sziget, mely egyébként a legenda szerint Poncius Pilátus, a Jézust halálra ítélő római helytartó után kapta a nevét.

A modern kori történelemben is szerepet játszott Ponza: az olasz diktátort, Benito Mussolinit ide száműzték tíz napra bukása után.

A könnyed kikapcsolódásra vágyók is megtalálják itt a számításukat.

Ponza szebbnél szebb strandokkal rendelkezik, közülük is kiemelendő a Chiaia di Luna.

Chiaia di Luna, Ponza, Olaszorsz\u00e1g

Chiaia di Luna

Unsplash

Ráadásul kiváló éttermek és szórakozóhelyek is várják a turistákat. Azonban szerencsére nem kell attól tartanunk, hogy elviselhetetlen lesz a tömeg, évente ugyanis mindössze harmincezren látogatnak Ponzára. Összehasonlításképp: Szicíliába évente 4-5 millió turista utazik.

Ezt is figyelmedbe ajánljuk: Ez a görög sziget lesz a nyár legnépszerűbb úti célja a Netflix sorozatának köszönhetően

Ponzán tavasszal is remek idő fogadja a turistákat, már áprilisban gyakran kúszik 25 fok fölé a hőmérő higanyszála, nyáron pedig az Olaszországra jellemző kánikulára számíthatunk itt is.

Már a római nemesek is felfedezték maguknak a szigetet, de Karolina monacói hercegnőt, Kirk Douglast, Burt Lancastert vagy éppen Sophia Laurent is gyakran lencsevégre kapták itt.

Mi se hagyjuk ki Ponzát!

A figyelmetekbe ajánljuk