repülőgép a kézben
Shutterstock

Itt vannak a világ legjobb légitársaságai – a Ryanair a legjobb fapados

Az európai légitársaságok jócskán lemaradtak a versenyben.

A Qatar Airways lett a világ legjobb légitársasága a Skytrax brit tanácsadó cég értékelése alapján, amely több mint 350 légitársaság szolgáltatásainak minőségét mérte fel 2021 szeptembere és 2022 augusztusa között 14 millió vélemény alapján – olvasható a Haszon oldalán.

Shutterstock

A légi közlekedési szakma Oscar-díjának számító díjat a Qatar előzőleg 2011-ben, 2012-ben, 2015-ben, 2017-ben, 2019-ben és 2021-ben nyerte el.

A társaság még kilenc kategóriában kapott díjat, így első lett a legjobb üzleti osztály kategóriában is. Az idén 25 éves céggel kapcsolatban kiemelték szolgáltatásai magas színvonalát, az utasok iránti figyelmet és az alkalmazottak elhivatottságát.

A második helyen a Singapore Airlines, a harmadikon az Emirates végzett. A japán ANA (All Nippon Airways) a 4. helyen végzett, ráadásul a világ legtisztább légitársasága címet is elnyerte.

Az ír Ryanair először lett a legjobb fapados légitársaság.

A listán a legjobb európai társaság, a Turkish Airlines lett a hetedik helyével.

A világ 10 legjobb légitársasága 2022-ben a Skytrax szerint 


  1. Qatar Airways
  2. Singapore Airlines
  3. Emirates.
  4. ANA (All Nippon Airways)
  5. Qantas Airways
  6. Japan Airlines
  7. Turkish Airlines
  8. Air France
  9. Korean Air
  10. Swiss International Air Lines


A figyelmetekbe ajánljuk