Svájc.

Rangsorolták a világ legbiztonságosabb országait – két szomszédunk is az élmezőnyben

Svájc a legbiztonságosabb úti célok listájának élén áll, köszönhetően a politikai stabilitásnak, az alacsony erőszakos cselekményeknek és a jó egészségügyi ellátásnak.


A Which? Travel az STC tanácsadó cég adatait felhasználva értékelte a világ országait a természeti katasztrófák, a közúti balesetek halálos áldozatainak száma, a gyilkosságok száma, a terrorizmus, az egészségügyi infrastruktúra és a nők biztonsága alapján.

Az első 10 helyezett úti cél szinte mindegyike Európában található, a skandináv országok különösen jól szerepelnek. A második helyen Izland áll, majd Norvégia, Portugália és Szlovénia következik.

A skála másik végén Jamaika áll, ahol a gyilkossági ráta mintegy 60-szor magasabb, mint Svájcban. Brazília, Dél-Afrika és Mexikó a magas gyilkossági ráta miatt szintén rosszabbul szerepel, míg a Fülöp-szigetek a természeti katasztrófák fokozott kockázata miatt a legutolsó helyen tanyázik.

Ez is érdekelhet: Kiderült, melyik európai ország útlevele a legerősebb – nem az, amelyikre tippelnénk

A statisztikák azt mutatják, hogy a veszélyes közúti közlekedés nagyobb kockázatot jelent, mint a terrorizmus, és míg a középmezőnyben szereplő országok, például Thaiföld, India, Srí Lanka, Jordánia és Tunézia viszonylag alacsony gyilkossági rátával rendelkeznek, a közlekedési balesetek halálos áldozatainak számát tekintve igen rosszul állnak.

A ranglistát összeállítók az amerikai és brit kormányzati hatóságok figyelmeztetéseit, valamint saját felmérési adataikat is figyelembe véve Egyiptomot nevezték meg a nők számára legkevésbé biztonságos célpontnak, míg Izlandot a legbiztonságosabb országként tüntették fel.

Hazánk viszonylag jól szerepelt a felmérésben, ugyanis Magyarország a lista 23. helyén végzett, azaz nem sokkal maradt el a top 20-as mezőnytől.

A világ 20 legbiztonságosabb nyaralóhelye

  • 1. Svájc
  • 2. Izland
  • 3. Norvégia
  • 4. Portugália
  • 5. Szlovénia
  • 6. Finnország
  • 7. Új-Zéland
  • 8. Dánia
  • 9. Szingapúr
  • 10 .Ausztria
  • 11. Németország
  • 12. Svédország
  • 13. Ausztrália
  • 14. Kanada
  • 15. Spanyolország
  • 16. Belgium
  • 17. Csehország
  • 18. Hollandia
  • 19. Olaszország
  • 20. Franciaország

Forrás: Independent

el\u0151fizet\u00e9s

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!

A figyelmetekbe ajánljuk