Egy Delta Air Lines-repülőgép.

9 ezer méter magasan betört egy repülő szélvédője, de a pilóta sikeresen letette a gépet

Kellemetlen meglepetés érte a Delta Air Lines személyzetét és utasait, amikor a repülőgép pilótafülkéjének megrepedt a szélvédője.


A repülő szélvédője körülbelül 90 perccel a Salt Lake Cityből való felszállás után repedt meg, amikor a gép elérte a körülbelül 9000 méteres magasságot. Ekkor döntöttek úgy a pilóták, hogy a biztonság kedvéért leszállnak Denverben.

A hangosbeszélőn azt mondták, hogy a szélvédő összetört, és körülbelül 10 perc múlva Denverbe térünk át. Biztos voltam benne, hogy félreértettem őket, de nem így volt

– mondta egy utas.

A FlightAware szerint a Delta Air Lines 760-as járata helyi idő szerint 10:08-kor indult Salt Lake Cityből. A 198 utast szállító gépnek a Washington Dulles repülőtéren kellett volna leszállnia, azonban a járat körülbelül 90 perccel felszállás után a denveri repülőtér felé vette az irányt.

Amikor a gép leszállt Denverben, az utasok láthatták a pilótafülke összetört ablakát. Néhányan még fotókat is készítettek, és feltették a közösségi médiára.

Végül az utasok Denverben felszálltak egy másik gépre, majd néhány órás késéssel folytatták útjukat Washingtonba.

Bár még mindig nem világos, hogy miért repedt meg a szélvédő, a Szövetségi Légügyi Hivatal bejelentette, hogy kivizsgálja az esetet.

Bár szokatlan, hogy egy repülőgép szélvédője megrepedjen, időnként előfordul. A repülőgépek pilótafülkéjének szélvédőjét úgy tervezték, hogy repedés esetén is sértetlen maradjon.

A pilótafülke szélvédője két vastag üvegtáblát tartalmaz, amelyek között egy műanyag réteg van a fűtés miatt. Bármelyik üveg képes megtartani a teljes nyomást, ha a másik elveszik

– mondta John Cox, a U.S. Airways egykori kapitánya.

Forrás: Travel Awaits


A figyelmetekbe ajánljuk