egy nő ül Rómában a szökőkút szélén nyáron
Fotó: Shutterstock

Kerülnéd a tömeget a nyaralásodon? Akkor ezeket az úti célokat mellőzd!

Amint az időjárás felmelegszik, alig várjuk, hogy a nyaralóhelyekre száguldhassunk. De akár tetszik, akár nem, vannak bizonyos nyári úti célok, amelyeket az emberek nagy része célba vesz.


A Google Flights nyomon követte, hol várható nyáron a legtöbb utazás, azaz egyéni utazóktól kezdve a páros elvonulásokig, hova özönlenek majd a tömegek – ezeket a Manual segítségével gyűjtöttük most össze.

Győződjön meg róla, hogy útleveled érvényes, foglald le a repülőjegyet, és nézd meg, hogy csatlakozik-e hozzád a többi nyaralni vágyó ezen a népszerű helyen. Akár baráti társasággal, akár az egész családdal, az alábbi úti célokat veszik célba a legtöbben

Ez is érdekelhet: 4 helyszín Rómában, amit a tömeg ellenére sem hagyhatsz ki

​Az Egyesült Államokban

  • New York City
  • Orlando

A forró, perzselő New York Cityt meglepően sokan gondolják első számú nyári úti célnak. Arra viszont, hogy Orlando szerepelni fog a listán, számítani lehetett. Az itteni vidámparkok rogyásig vannak emberekkel, de a strandok is ugyanilyen zsúfoltak.

​Az Egyesült Államokon kívül

  • Róma
  • London
  • Cancún

Te is áhítozol egy római vagy londoni nyaralásról? Ezzel nem vagy egyedül. De ha Cancúnra esett a választásod, ott sem leszel magányos.

Felsoroljuk azokat a városokat is, melyek bár nem a legnépszerűbbek, de még mindig a lista élén állnak.

Ha tovább olvasnál: A 7 legszebb sziget Európában, ha egy kis csendre vágysz

Az Egyesült Államokban

Seattle v\u00e1rosk\u00e9pe este kik\u00f6t\u0151vel \u00e9s \u00f3ri\u00e1sker\u00e9kkel

Fotó: Shutterstock

  • Seattle
  • Boston

Boston ősszel is lenyűgöző, de mindenkinek érdemes ellátogatnia, amikor csak teheti. Seattle rengeteg fesztivállal és rengeteg tennivalóval várja a látogatókat.

​Az Egyesült Államokon kívül

  • Tokió
  • Dublin
  • Barcelona

Ezek már egy kicsit érdekesebb úti célok. Mi is bármelyikbe elutaznánk egy hosszabb útra.

​Hová szeretnek utazni a párok?

egy p\u00e1r haj\u00f3n utazik a naplement\u00e9ben

Fotó: Shutterstock

Az idei nyarat te is a pároddal összebújva töltenéd? Akkor vess arra egy pillantást, más párok hol teszik ezt, hogy tudd, te is oda szeretnél-e menni, vagy inkább egy kevésbé frekventált helyre.

  • Turks- és Caicos-szigetek
  • Bora, Bora
  • Jamaica

​Az egyedül utazó

Lehet, hogy idén inkább egyedül szeretnél elvonulni, és utazni. Van néhány olyan hely, ahol ezt más szóló kalandorokkal együtt teheted meg. A Google Flights jelentése szerint a szingliknek szóló utazási célpontokra irányuló keresések 120%-kal ugrottak meg tavalyhoz képest. Szóval ne várj, foglald le a jegyed!

  • Mexikóváros
  • New Orleans


A figyelmetekbe ajánljuk