Ilyen koporsólakásokban élnek Hongkong legszegényebb lakói

Hongkongba évente több tízmillió turista érkezik, miközben a városban komoly lakhatási válság alakult ki. A lakosság jelentős része a szegénységi küszöb alatt él, százezrek zsúfolt, felosztott lakásokban laknak, vagy éppen szűk otthonokban, ezekről ebben a cikkben is részletesen írtunk.

A helyzet részben történelmi okokra vezethető vissza. A második világháború után Hongkong népessége gyorsan nőtt, a városvezetésnek pedig nehéz volt lépést tartania a lakásigénnyel, így nyomornegyedek és illegális telepek alakultak ki. Később ezek nagy részét felszámolták, helyükre toronyházak épültek, a megfizethető otthonokból azonban továbbra is kevés maradt.

A társadalmi különbségek ma is látványosak. A Central és a Mid-Levels környékén luxuslakások, elegáns bevásárlóközpontok és drága éttermek sorakoznak, míg Kowloon és Sham Shui Po egyes részein sok alacsonyabb jövedelmű lakó él rendkívül sűrűn beépített környezetben.

Mong Kok egyik régi lakóépületében például olyan ketreclakások találhatók, ahol a fekhelyeket fémből készült rácsok választják el egymástól. A közös helyiségek állapota rossz, a higiénia pedig több lakó szerint is kifogásolható.

A ketreclakások száma az elmúlt években csökkent, de a helyükön egyre több úgynevezett koporsólakás jelent meg. Ezek még kisebb, többnyire falemezekkel vagy könnyűszerkezetes elemekkel leválasztott helyiségek, amelyekből gyakran több tucatot alakítanak ki egyetlen lakásban.

Drew Binsky amerikai YouTuber riportjában egy ilyen otthont mutat be. Az általa megkérdezett közel 70 éves férfi több mint tíz éve lakik így, havi 2000 hongkongi dollár körüli összeget fizetett, és tizenegy emberrel osztozik egyetlen vécén. A szobájában televízió és légkondicionáló is volt, az épület viszont beázott, a lépcsőzés pedig idős korára egyre nehezebbé vált.

Egy másik lakó szintén körülbelül tíz éve él hasonló helyen. Fémipari munkából tartotta fenn magát, és csak dolgozni járt el, egyébként szinte mindig a szobájában maradt. Matracot sem használt, mert attól tartott, hogy elszaporodnának benne az ágyi poloskák. A legnagyobb problémát számára a hőség, a rossz szellőzés és a lakók közötti konfliktusok jelentették.

Az egyik legsűrűbben felosztott lakásban húsz apró helyiséget alakítottak ki egyetlen folyosó mentén. Az egyik idős nő szobájában mindössze egy ágy, néhány falra akasztott élelmiszer és egy televízió kapott helyet. A légkondicionálót külön díj ellenében használhatta volna, ezért a nyári hőség ellenére inkább spórolt rajta. Elmondása szerint a férje halála után költözött ide, a szobában rizsfőzővel és egyszerű edényekkel készíti ételeit, a mindennapi bevásárlást pedig a közvetlenül az épület alatt működő piacon intézi.

Egy másik férfi viszont azt nyilatkozta, hogy számára a kis hely is elegendő. Nyolc éve él ilyen körülmények közt, a szobája valamivel nagyobb a többinél, közel van a mosdóhoz és az utcai piachoz. Havi 2900 hongkongi dollárt fizet érte, és nem érezi úgy, hogy feltétlenül nagyobb lakásra lenne szüksége.

A nyári hőség egy ilyen lakásban különösen megnehezíti a mindennapokat. Több lakásban alig lehetett természetesen szellőztetni, a mennyezet pedig olyan alacsonyra került, hogy egy felnőtt ember alig tud kiegyenesedni. Néhány helyen légkondicionáló ugyan van, de a lakók a magas költségek miatt nem használják, máshol pedig csak éjszaka működik.

A probléma egyik legfontosabb oka, hogy a piaci albérletek sokak számára megfizethetetlenek, a szociális lakásokhoz pedig nehéz hozzájutni. A helyi segélyszervezet képviselője szerint egyedülálló, nem idős jelentkezők akár tíz évnél is tovább várhatnak állami lakásra. Időseknél ez az idő négy-hat év is lehet.

A jogosultságot jövedelmi és vagyoni feltételekhez kötik, miközben a várólisták hosszúak. A lakhatás magas költségei miatt a legszegényebb rétegek így továbbra is könnyen kiszorulnak a normál lakáspiacról.